Vajon miért hordják a szuperhősök a nadrág fölött a bugyit? És mi az a gatyapőc? Illetve: van-e értelme a push-up hatású férfi alsóneműnek? Utánajártunk. „Ha nem bízol magadban, hordj valami mást” – így szól az egyik ausztrál alsógatyareklám, mely az egyszerű…

Sok hetero férfi álmodja azt, hogy análisan szexel egy másik férfival. Az álombeli partnerek közt gyakran felbukkannak a legjobb barátok az idegenek mellett, ez azonban még nem jelenti azt, hogy az illető homoszexuális. Több nő arról számolt be, hogy álmukban férfiként tettek…

Azonos nemű párok is tarthatnának polgári szertartást ezentúl angliai és walesi templomokban – legalább is erre ad lehetőség egy új szabályozás, az angliai templomok azonban nem akarják megáldani a meleg párokat. Lynne Featherstone esélyegyenlőségi miniszter azt mondta, hogy a…

Cher a Twitter közösségi portálon kelt ki a "bigottok" ellen, akik ellenzik, hogy férfivé operált gyereke részt vegyen a Dancing With The Stars című népszerű amerikai táncos műsorban. Chaz Bono nőnek született, a közelmúltban operálták férfivá. Híres szülők gyerekeként…

Majdnem 17 ezer meleg illetve leszbikus pár kötött házasságot Belgiumban azóta, hogy az országban engedélyezték az azonos neműek házasságát – derül ki a belga statisztikai hivatal adataiból. Az ottani tapasztalatok alapján a leszbikus házasságok kevésbé stabilak a férfiak…

Nagyon tetszik, amit a tulajdonosok műveltek ezzel a belső térrel. Az étkező az arcana asztallal és a klasszikus középszázadi székek a modern ülőkék keveredése egyedi hangulattal tölti be a szobát. Nyugalmat és meleget árasztó tűzhely, stílusos tiszta konyha, illetve a bejárati…

Egy korábbi, 2005-ös tanulmány még azt állította, hogy az erősebb nemnél nincs biszexualitás, valójában homoszexualitásról van szó, csak a társadalmi nyomás miatt vallják magukat annak. A Northwestern University kutatói megismételték a vizsgálatot, és visszavonták a korábbi…

A Vatikánba hívatták Raul Vera atyát, az észak-mexikói Saltillo püspökét, hogy adjon magyarázatot egy homoszexuális közösségben végzett lelkipásztori munkájára. Maruca Arriaga, a püspökség szóvivője augusztus 11-én közölte, hogy a püspök szeptember elején utazott…

Vers mindenkinek

2011.11.25. 16:30

William Blake SZERELMEK KERTJE   A Szerelmek Kertjébe mentem: S azt hittem, csal a szemem: A közepén kápolna állt Tűnt zöld játszó-helyemen. Ajtaja zárva, fölötte A Tiltó Szó fogadott: És végignéztem a Kerten- Hány drága virágot adott: Most sír volt mind a sok ágyás,…

Billy Crystal menti meg az Oscar-gálát: a 63 éves színész a Twitter közösségi portálon jelentette be, hogy elvállalta a házigazda szerepét, miután Eddie Murphy az est producerének távozása után visszalépett. "Én csinálom az Oscart, így a fiatal hölgy a patikában már nem…

A magyar show-világ olyan, mint az ország - mondja Bárdos András, aki 25 évnyi médiatapasztalatáról írt. A Show című könyv megjelenése után egy héttel bekerült a bulvár vérkeringésébe, ami Bárdost lepte meg a leginkább. A hvg.hu a show-ról és a bizniszről kérdezte a zajos…

A Muppet Show ikonikus figurája, Breki 1979 után először kapott új ruhát. A beszélő békának a Brooks Brothers varrt egy teljes új ancúgot, aminek a Szezám utca sztárja nagyon örül, hiszen ugyan nem visel gyakran ruhát, ha viszont mégis, az olyan elegáns, jól szabott darabokat…

Az egész világot megrázó norvégiai kettős merénylet után ismét az internet szigorúbb ellenőrzése mellett foglalt állást a német belügyminiszter. Hans-Peter Friedrich mindenekelőtt a bloggerek névtelenségének megszüntetését sürgette. A Spiegel idézi Danah Boyd…

Hat éve alakult a brightoni meleg férfikórus, amely most nagy lehetőséget kapott: a tervek szerint októberben jelenik meg első lemezük, mégpedig a Universal Records kiadó gondozásában - közli a Brit Telegraph online kiadása. A brightoni meleg férfikórust (The Brighton Gay Men’s…

Elepedtetek, hogy láthassátok Justin Bieber alsóját, ugye? Nem mondjuk, hogy mi is, mégis részesülhettünk ebben az örömben, ugyanis Biebs elővigyázatlan volt, mikor Selena Gomezzel sétálni vitte közös kutyájukat. Nem vette észre a bokorban leselkedő fotóst, aki csak arra várt,…

Egyre több azonos nemű pár szeretne gyereket és egyre többen alapítanak szivárvány színű családot - habár jogilag ez még akadályokba ütközik. A hároméves Theo óvodába jár, szívesen játszik a játszótéri homokozóban, és meséli lelkesen a szüleinek a napi…

Legalább 15 ember meghalt és 40 másik megsérült egy homoszexuális rendezvényen az indiai fővárosban, Újdelhiben - közölte hétfőn a rendőrség és a PTI indiai hírügynökség. A baleset körülményeit vizsgálják. A tragédia vasárnap történt, amikor a rendezvényre…

A víz egy olyan városból jön, ahol 14 ezer meleg él. Kiderült, hogy nem él ott annyi homoszexuális, és a stronciumnak más hatásai vannak. Óvja az ivóvíztől polgárait egy perui kisváros polgármestere, mivel szerinte annak stronciumtartalma meleggé teszi a férfiakat. José…

Meghalt az utolsó túlélő azok közül, akiket homoszexualitásuk miatt hurcoltak koncentrációs táborba a nácik. Rudolf Brazda 98 éves volt. Rudolf Brazdát áprilisban megkapta a legrangosabb francia kitüntetést, a Becsületrendet. Jean-Luc Schwabbal közösen írta meg életrajzát…

A szexuális kisebbségekhez tartozó dolgozók munkakörülményeinek javítását szorgalmazza a német Allianz. A biztosítótársaság levélben fordult az ügyben a vezető német vállalatokhoz - írta online kiadásában a Handelsblatt csütörtökön. A német üzleti lap szerint az Allianz…

Szépségversenyt rendeztek Hong Kong meleg férfijai részére nem túl meglepő módon Mr. Gay Hong Kong névvel (a rendezvénynek egyébként magyar, európai és nemzetközi verziója is létezik). A döntőbe négyen jutottak be, közülük csak hárman ázsiai származásúak, a negyedik egy…

Meleg otthon 02

2011.11.23. 15:00

Egyszerűen csak imádni lehet a század közepén épített nagy ablakokos házakat, ahonnan a természetbe tudsz kinézni minden egyes pillanatban. Bassam Fellows nagyszerű munkát végzett ennek a háznak a felújításával. Az eredeti épületet Willis Mills tervezte. A belső berendezés…

Eddie Murpy amerikai filmszínész november elején visszalépett attól, hogy a 84. Oscar-gála házigazdája legyen. Ezt megelőzően, kedden este a gála és Murphy legújabb filmjének producere Bret Ratner jelentette be lemondását, miután a közös alkotásuk, a Hogyan lopjunk…

2011.08.01 Az azonos neműek jogairól kezdődött koalíciós vita hétfőn Németországban. Azt próbálják eldönteni a politikusok, hogy tegyenek-e továbbra is különbséget a hagyományos házasság és a bejegyzett partneri viszony között, vagy sem. Németországban pontosan tíz éve,…

2011.08.02 Az ír államfői cím legesélyesebb várományosának tartott, bevallottan homoszexuális David Norris kedden lemondott az elnökjelöltségről, mert kiderült, hogy évekkel ezelőtt megpróbált közbenjárni egy korábbi szexuális partnere érdekében, akit egy gyermek…

süti beállítások módosítása