SEXY VIDEO - Dirty Laundry

2012.03.11. 18:00

A Vatikáni Rádiónak adott interjújában Silvano Maria Tomasi érsek, a Vatikán ENSZ-megfigyelője hangsúlyozta: a Szentszék tiszteletben kívánja tartani mindenki jogait és az erőszak megelőzésén fáradozik, küzdve a diszkrimináció minden fajtája ellen. A szexuális „kisebbségek” által követelt egyes jogok azonban nem az igazságosság irányába mutatnak.

Tomasi érsek, az ENSZ genfi székhelyű irodáinak állandó szentszéki megfigyelője ezekben a napokban két beszédet mondott az emberi jogok Tanácsa ülésén. Március 8-án, csütörtökön a gyermekek ellen világszerte elkövetett erőszak témájában szólalt fel, március 9-én délelőtt pedig a szexuális beállítottság és nemi identitás kérdéséről mondta el a Szentszék álláspontját.

Tomasi leszögezte: az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata már magába foglalja az összes jogot. Ha ezekhez különleges jogokat társítanának, akkor gyengítenék a már kihirdetett és általánosan elfogadott egyetemes jogokat. Egyes államokban újabban bevezették az egyneműek közötti házasságot, amely a házasság intézményének új meghatározását vonja maga után. A társadalom és a közjó érdekében meg kell értetnünk, hogy ezek a döntések nem járhatnak pozitív eredménnyel – jelentette ki az érsek.

A genderelmélettel kapcsolatban a főpásztor hangsúlyozta: a társadalomnak minden ember méltóságát tiszteletben kell tartania, de a törvények nem gyengíthetik a családot, mivel a családvédelem az állam elsődleges feladatai közé tartozik. A modern államok, alkotmányaikban a házasságot egy férfi és egy nő közötti életkapcsolatként fogalmazzák meg, valamint törvénybe iktatták a család védelmét. A „sajátos csoportokhoz tartozó személyek”-et nem szabad diszkriminálni, ám mind az állami törvényhozásnak, mind a nemzetközi szabályozásoknak a családot közjónak kell tekintenie, a házasságot egy férfi és egy nő stabil egységeként kell továbbra is meghatároznia.

Magyarul a Szentszék azon az állásponton van, hogy a homoszexuális és más alternatív szexuális irányultságú személyek alapjogai nem sérülhetnek, a házasság azonban nem tartozik ezen jogok közé. A katekizmus úgy  fogalmaz: „Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.” (2358. pont)

Tomasi érsek a Vatikáni Rádiónak adott interjújában utalt még a gyermekek elleni erőszak kérdésére is, számokkal támasztva alá mondanivalóját: a világon háromszázezer gyermekkatona van, 215 millió kiskorút alkalmaznak veszélyes munkák elvégzésére. Az utóbbi években az egyháznak is szembe kellett néznie a pedofília szomorú tapasztalatával. A katolikus egyház azonban zéró toleranciát hirdetett meg a bensejében elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló esetek – szögezte le Silvano Tomasi érsek, az ENSZ genfi székhelyű irodáinak szentszéki állandó megfigyelője.



Forrás: Magyar Kurír

Tavaly az év második felében Will Smith és Jada Pinkett a válás szélére sodródott, de sikerült megmenteni házasságukat. Vagy legalábbis úgy tettek.

Will ugyanis a legújabb hírek szerint még mindig nem otthon éli ki magát. A színész minden idejét barátjával és felfedezettjével, Duane Martinnnal tölti. Nemcsak bulizni és vacsorázgatni járnak együtt, de Smith még drága luxusnyaralásokra is hordja cimboráját. A két férfi között pedig nem éppen plátói a viszony. Vagy az eredeti értelmezés szerint pontosan az. Akik látták őket együtt, azt mondják egyáltalán nem barátoknak, sokkal inkább egy párnak tűnnek -számol be a Hír24.

Forrás: hajdupress.hu

Ekkora baromságokat írnak az újságok, amikor nem tudnak semmi újat kitalálni. Nem szeretem az ilyen bulvár híreket ide beollózni, de ez már annyira szánalmas, hogy mégis megtettem. Lehet, hogy elnézést kellene kérnem...

Mr Igazi

2012.03.10. 20:00

Wright1Mr. Wright.jpg

Wright2.jpg

Wright3.jpg

Wright4.jpg

Wright5.jpg

Wright6.jpg

Wright7.jpg

A szégyenérzet, a tradíció és a családi nyomás a leggyakoribb okai annak, hogy a homoszexuális kínai férfiak túlnyomó többsége szexuális orientáltságát elnyomva megnősül - derül ki a Shanghai Daily című lap pénteki számából.

A meleg férfiak 80-90 százaléka lép ellenkező nemű társsal házasságra, így ma mintegy 10 millió nő homoszexuális férfinak a felesége Kínában - becsli Csang Pej-csuan, a csingtaói egyetem nyugalmazott professzora a lapban.

A házasság és utódok nemzése a mai napig elvárás a fiatalokkal szemben, az egyetlen gyermeket engedélyező szigorú családtervezési politika pedig csak tovább nehezít a helyzeten, a családi vonal továbbvitelének felelősségét az egyetlen örökösre hárítva - véli a professzor. A legtöbb érintett nem meri vállalni szülei előtt másságát, s a család nyomásának engedve megnősül. Ezzel ugyanakkor nemcsak saját magát, de házastársát is boldogtalanná és megbélyegzetté teszi.

"A homoszexuális férfiak felesége többnyire csendben szenved férje mellett" - mondta egy érintett, Hsziao Jao korábban a NewsChina magazinnak. Hsziao - miután elvált homoszexuális férjétől - honlapot hozott létre, amelyen támogatással és jogi tanácsadással szolgál hasonló helyzetbe került nőtársai számára. A portálnak jelenleg mintegy másfél ezer regisztrált felhasználója van, a közvetlen segítségen túl pedig a problémára való figyelemfelhívásnak is kiváló eszköze.

Egyre gyakrabban történik meg az is, hogy a homoszexuális férfiak leszbikus nőt vesznek feleségül, a házassággal eleget téve szüleik elvárásainak, lehetőséget teremtve ugyanakkor egy őszintébb életvitel fenntartására. Őket segíti többek közt Sanghaj legnagyobb, kifejezetten melegeknek szóló online társkereső oldala, amely tavaly tavasz óta havonta szervez találkozót "álházasságra" lépni kívánó tagjai számára.

Forrás: hvg.hu


bajor.jpg55 éves Bajor Imre színész, humorista, showman, aki a fellépések előtt ma is lámpalázzal küzd.

"Létezik egyfajta elvárás velem szemben, amelynek meg kell felelnem. Minden este meg kell nyerni a közönség szívét, hiszen mindig mások ülnek a nézőtéren. Színre lépés előtt nap, mint nap izgulok, de ez jófajta stressz. Ha már nem lenne, akkor abba kéne hagynom a pályát" - mondta egy interjúban.

Bajor Imre elismeri, nem ért az üzlethez, saját étterme, a Kicsihuszár nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért meg kellett válni tőle. Jobban teszi, ha megmarad a színészetnél, mert ahhoz viszont ért, s ezt nem elsősorban sikerfilmjei, a Meseautó, a Le a fejjel vagy az Egy szoknya, egy nadrág bizonyítják, hanem a Szomszédok című teleregény, amelyben megismerte az ország. Ő volt az első hazánkban, aki meleg fiút alakított tévésorozatban, s ezt a kényes feladatot bravúrosan oldotta meg, karakterét az egész ország megszerette.

A Heti hetes állandó résztvevőjeként sok minden kiderült róla; néhány tévhit is elterjedt, az viszont igaz, hogy hipochonder, vagyis halálos betegségeket diagnosztizál magán. Ráadásul mindig történik vele valami, még Bali szigetén is az orvost járta, mert belelépett egy kagylóba.

Mostanában azon aggódik, hogy meg fog vakulni. Nem csak betegségektől, balesetektől fél, az orvosoktól is retteg, ezért csak végszükségben keresi fel őket. Egyszer azt mondta: "Én csak halálom előtt egy nappal megyek önként bitófára."

Forrás: stop.hu

Öt civil szervezet az új Büntető Törvénykönyv társadalmi vitájának keretében közös véleményt juttatott el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, amelyben a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó szabályozás átfogó reformjára tettek javaslatot öt főbb problémakört kiemelve. A civilek véleménye szerint a jogszabálynak további védett csoportokat kellene nevesítenie és a bűncselekmények szélesebb körénél kellene büntetnie az előítéletes indítékot. Kritizálták a vitára bocsátott Btk-tervezet azon pontját, amely megszüntetné a gyűlölet-bűncselekmények előkészületének büntethetőségét.

Az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság a Melegekért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a Társaság a Szabadságjogokért 2012 elején kezdett a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó hazai szabályozás problémáit feltáró kutatásba. Ennek során a szervezetek megosztották egymással a jogi szabályozással és annak alkalmazásával kapcsolatos tapasztalataikat, feldolgozták a rendelkezésre álló statisztikai adatokat, valamint áttekintették a nemzetközi ajánlásokat és jó gyakorlatokat. A szervezetek a héten írásban juttatták el javaslataikat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, ahol jelenleg folyik az új Büntető Törvénykönyv kodifikációja.

Magyarországon nemzetközi összehasonlításban rendkívül kevés esetben indul eljárás gyűlölet-bűncselekmények miatt, holott tapasztalhatjuk, hogy a rasszista, homofób, antiszemita támadások igen gyakoriak” – ismerteti az alapproblémát Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa. „Kutatásaink azt mutatják, hogy a hatóságok sokszor csak a jóval enyhébb elbírálás alá eső garázdaság vagy testi sértés miatt indítanak eljárást, ha egyáltalán sor kerül erre.”

Nem vitás, hogy a probléma egy része abból származik, hogy a hatóságok egyszerűen nem alkalmazzák az ilyen esetekre vonatkozó speciális tényállásokat. Ez azonban csak az érem egyik oldala: magával a jogszabállyal is komoly problémák vannak” – mondja Udvari Márton, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda munkatársa. „Igen gyakori az olyan rongálás például, amikor a tulajdonos védett csoporthoz tartozása miatt annak vagyontárgyában tesznek kárt. Az ilyen eseteket azonban a hatályos magyar jog nem kezeli gyűlölet-bűncselekményként” – teszi hozzá Jovánovics Eszter, a TASZ Romaprogramjának vezetője.

Pontosításra szorul a gyűlölet-bűncselekmények által védett csoportok köre is. „A hatályos szabályozás egyszerre hiányos és túl tág: míg ma akár a focidrukkerek közötti összecsapások is gyűlölet-bűncselekménynek minősülnek, a jelenlegi jogszabály nem nevesíti a szexuális irányultság, nemi identitás vagy fogyatékosság szerinti csoportok védelmét. Olyan módosításra tettünk javaslatot, amely a jogalkalmazó számára egyértelművé teszi, milyen esetekben van szükség e speciális tényállás alkalmazására” – emeli ki a javaslat másik fontos elemét Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért munkatársa.

A civil szervezetek – a rongálás büntetőjogi értékelése és a védett csoportok pontosítása mellett – javaslatot tettek a garázda jellegű gyűlölet-bűncselekmény meghatározásának javítására és arra, hogy az előítéletes indokból elkövetett bűncselekményeket általános jelleggel súlyosabban büntessék. A szervezetek ugyanakkor erősen kritizálták a Btk. tervezet azon pontját, amely megszüntetné a gyűlölet-bűncselekmények előkészületének büntethetőségét, amely még a hatályos szabályozáshoz képest is visszalépés.

Átol Dorottya az Amnesty International Magyarország képviseletében vett részt a munkában: „Fontosnak tartottuk a nemzetközi ajánlások beépítését a javaslatba, illetve azt, hogy tanuljunk más országok tapasztalataiból. A probléma súlyát jelzi, hogy a gyűlölet-bűncselekmények kapcsán Magyarország számos ajánlást kapott az ENSZ-től. Ezeket a Kormány 2011 tavaszán egytől-egyig elfogadta. A büntetőkódex reformja lehetőség a Kormány számára, hogy végre megkezdje vállalásai teljesítését, és nekiálljon a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos jogalkotási és jogalkalmazási problémák szisztematikus megoldásának.”

Forrás: vagy.hu

A családok megsegítését tűztük ki célul, és nem foglalkoztunk külön a homoszexualitás kérdésével. Interjú.

„Miért váltottak ki ilyen nagy felháborodást, visszhangot a küldetésnyilatkozatban megfogalmazottak?

Balásházy Imre: Egyrészt, mert szándékosan olyan mondatokat, vagy mondatrészeket vettek ki belőle, amelyeket a mai többség nem él meg. Másrészt, mert óriási a baj ezen a területen az országban. Az egész folyamatból lehet egy olyan konklúziót is levonni, hogy még nagyobb a baj, mint eddig gondoltuk. Harmadrészt, mert mi a családok megsegítését tűztük ki célul és nem foglalkoztunk külön a homoszexualitás kérdésével, az LMBT pedig ezt kirekesztő álláspontnak értékelte. Ha leírjuk a magyar jogban megszokott házasság-definíciót ami egy nő és egy férfi szeretetszövetsége, akkor máris kirekesztők vagyunk. Ha pedig kirekesztők vagyunk, akkor szerintük mindenbe meg kell próbálniuk belekötni, ez persze érthető is, de szerintünk nem vagyunk kirekesztők. Negyedrészt a félreértés teljes, mert ami alapján ez az egész támadássorozat elindult, az a TCSE, nem az MCST honlapján szereplő, belső használatra készült szöveg volt nyers megfogalmazásokkal, és néhol túl erős kifejezésekkel. Ezen sebtében saját használatra összehalászott két anyagot az MCST végül nem is használta fel, de sajnos ottfelejtődött a TCSE honlapján. Ezt találták meg és került úgy a köztudatba, mint az MCST közgyűlésén elfogadott dokumentumai.

Nem lehet úgy megfogalmazni értékeket, hogy az mindenki (elsősorban a gyermekeiket nevelő szülők) számára érték legyen, hiszen sokan mást tartanak értéknek társadalmi / szociális háttértől, neveltetéstől függően. Hogyan lehet így eredményt elérni?

B.I.: Nagyon óvatosan, de sok energiát és pénzt ráköltve el lehet érni eredményt. Ha elkezdem magyarázni annak, aki rossz élettársi kapcsolatban él, hogy mikor lesz az élettársi kapcsolat még szebb, akkor annak van értelme. Aztán, amikor ezt megértette és már figyel rám, akkor el lehet kezdeni mesélni a házasságról. Azt is el tudom képzelni, hogy annak a gyereknek is lehet mesélni a házasságról, akinek az édesanyja és az édesapja élettársi kapcsolatban él, de valóban nehéz elmondani, hogy miért nem házasodnak össze a szülei. Ez a kérdés a családi életre nevelés egyik alapkérdése. Egyházi iskolákban egyszerűbb a helyzet, mert ott van egy vallási tanítás, amit akkor is meg kell tanítani a gyerekeknek, ha a szüleik nem feltétlenül aszerint a tanítás szerint élnek. Mivel az immanens etika része a transzcendens etikának, azaz ugyanoda kell a gyakorlati kérdésekben kilyukadni akkor is, ha nem vagyunk hívők, ezért el tudom képzelni, hogy igenis lehet egységes etikát tanítani az állami iskolákban is.”

Forrás: mandiner.hu

New Jersey állam törvényhozása úgy fogadta el a melegházasságról szóló törvényjavaslatot, hogy teljesen biztos volt Chris Christie kormányzó későbbi vétójában. A szavazás során 42-33-as arány döntött az igen mellett. Az állam kormányzójának nyilvánvaló ellenállásának dacára a törvényhozás óriási sikerként könyveli el az azonos neműek házasságáról szóló javaslat elfogadását.

„Nagy nap ez a mai New Jersey állam történetében” – kezdte Sheila Oliver, a törvényhozás elnöke – „Végre azt tettük, amiért a választóink ideküldtek minket; megragadtuk az alkalmat arra, hogy államunk polgárainak érdekeit képviseljük.” Oliverhez hasonlóan a melegek jogait képviselő szervezet, a Garden State Equality képviselője, Steven Goldstein is rendkívül optimistán nyilatkozott: „Végre látjuk a fényt az alagút végén. Most már nem fogunk meghátrálni, akármit is tesz a kormányzó.”

Chris Christie, ahogy a legtöbb republikánus, a házasság intézményét eredeti formájában, férfi és nő szövetségeként szeretné megőrizni. A demokraták ezzel szemben úgy vélekednek, hogy a házasságkötés minden amerikai állampolgár alkotmányos joga. Mégis mind a mai napig csupán hat állam (Connectucit, Iowa, Massachusetts, New Hampshire, New York és Vermont) és a szövetségi főváros, Washington D.C. ismeri el az azonos neműek közötti házasságot.

A törvényhozás egyik demokrata képviselője, Reed Gusciora a következőképpen nyilatkozott a kérdés fontosságáról: „Bízom benne, hogy Christie kormányzó végül belátja majd, milyen nehéz egy meleg férfi vagy egy leszbikus nő sorsa napjaink New Jersey-ében. A folyamatos kihívások, támadások sora, a nyílt és rejtett diszkrimináció – számtalan oka van annak, hogy a törvényhozás szintjén próbáljuk segíteni ezeket az embereket.”

Forras: kitekinto.hu

 Három panasz érkezett be az Ofcom brit média-felügyeleti szervhez egy elhíresült rádióadás miatt, amiben a Jazz FM egy meleg pornó hanganyagát sugározta.

 

A Jazz FM rádióadó ellen vizsgálatot indítottak, mivel figyelmeztetés nélkül jónéhány percet lejátszottak a Funky Sensation című, február 18-ai adásban egy olyan felvételről, ami meleg pornófilm hangsávjának tűnt. A médiahatóság szerint a rádióadó megszegte a műsorszolgáltatási törvényt a már hírhedtté vált adásrészlettel.

Az incidens, ami miatt a műsorvezető Mike Vittit nem engedélyezett tevékenységgel és a stúdióban való nem megfelelő viselkedéssel vádolják, kétszeresen kínos a számára, hisz ő a programigazgató is. Az előre felvett adás sugárzásakor Vitti - mint mondta -, nem tartózkodott a stúdióban. A műsort a nem tervezett hanganyag szakította meg, ami kevés párbeszédet, és többnyire nyögést tartalmazott.

A rádióadó elnézést kért a történtek miatt, az Ofcom pedig hangsúlyozta, hogy a vizsgálat puszta ténye nem jelenti, hogy törvénysértés történt.

Forrás: index.hu

Az új törvény emellett korlátozna a témáról való közbeszédet is, ezért tüntettek Budapesten is ellene.

VIDEÓ ITT

Forrás: index.hu

 

15 ezer fontra büntette meg az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a Manchester United Queens Park Rangersnél kölcsönben lévő csatárát, Federico Machedát, mert homofób megjegyzést közölt a Twitteren.

 

Macheda a múlt héten közölt olyan üzenetet a Twitteren, ami alapján az FA bűnösnek találta "mások szexuális irányultságára vonatkozó sértő és/vagy gyűlöletkeltő kifejezés" használatában.

 

  A fiatal olasz csatár igencsak feszült lehet mostanában, hiszen az őt a Manchester Unitedtől kölcsön vevő Neil Warnockot néhány nappal érkezése után menesztették, az új menedzser, Mark Hughes pedig egyáltalán nem favorizálja őt a csapat összeállításánál. Ennek is hangot adott a Queens Park Rangers hétvégi, Everton elleni mérkőzése alatt, szintén a Twitteren.

"Tökre fel vagyok b***va...nem ezt érdemlem! B****a meg mindenki!!!!!" - írta Macheda, aminek érthető módon Mark Hughes sem örült, de szombaton még igyekezett nem sokat foglalkozni az esettel. Azóta viszont a hírek szerint közölte a csatárral, hogy nyugodtan távozhat.

Forras: hatharom.hu

 

vote1MarchCandyMain.jpg

vote2March1.jpg

vote3March2.jpg

vote4March3.jpg

vote5March4.jpg

 

Kedd este hat órakor tüntetés lesz a budapesti orosz nagykövetség Andrássy úti épülete előtt. A megmozdulás egy nemzetközi civil kezdeményezéshez kapcsolódik, amely a szentpétervári önkormányzat új, homofób törvénye miatt indult. A február 29-én elfogadott, úgynevezett "propagandaellenes" törvény akár 400 ezer forintnak megfelelő rubelnyi szabálysértési bírsággal rendeli büntetni a "szodómia, leszbianizmus, biszexualizmus, transzszexualizmus és pedofília terjesztését a kiskorúak körében". A szentpétervári kormányzónak tíz napja van arra, hogy eldöntse, aláírja-e a törvényt.

A nemzetközi tiltakozáshoz csatlakozó Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Szövetség blogjában [1]hangsúlyozza, hogy a szólásszabadságot korlátozó törvény előterjesztőinek vélekedésével szemben a melegmozgalom soha nem tűzte zászlajára egyetlen ember szexuális irányultságának megváltoztatását sem. "Célunk nem az, hogy minél több meleg ember legyen, nem toborzunk tagokat közösségünkbe" – írják.

A tiltakozók visszautasítják "a törvény mögött meghúzódó előítéleten alapuló, tudománytalan nézeteket; az emberi jogok súlyos megsértésének és a demokratikus értékekkel való szembefordulásnak tartja a jogszabály elfogadását". Hozzátették: különösen problémásnak tartják, hogy a törvény a homoszexualitást összemossa a pedofíliával.

A kedd esti tüntetéshez a Magyar LMBT Szövetségen kívül a Háttér Társaság a Melegekért is csatlakozik. Rózsa Milán jogvédő aktivista az Indexnek elmondta, hogy egy tüntetéssorozatról van szó, a múlt héten is voltak flashmobok számos nagyvárosban, például Buenos Airesben, New Yorkban, Párizsban, Milánóban, Berlinben, Lisszabonban. A tüntetések mellett a tiltakozók nemzetközi bojkottot is hirdettek Szentpétervár mint turistacélpont ellen. Az esti Andrássy úti tüntetésre körülbelül száz embert várnak.

 

 
 

 

Forras: hvg.hu

A bonobó bevállalja

2012.03.06. 10:00

A nőstény majom reklámozza homoszexuális kapcsolatait, ezekre felhívja rangidős társai figyelmét - derítették ki kutatók.

A Pan paniscus fajt "erotikus emberszabásúként" is emlegetik, mivel az egyedek rendszeresen kerülnek szexuális kapcsolatba mind a saját, mind az ellenkező nem tagjaival. Ez csökkenti a stresszt és a versengést, segít a kötődések kialakulásában, a társas kapcsolatok kifejezésében, a konfliktusok elsimításában - magyarázta a faj hangjelzéseit öt éve vizsgáló Zanna Clay, az atlantai Emory Egyetem (USA) kutatója.

Clay egy nemzetközi kutatócsapat élén a Lola Ya Bonobo rezervátumban (Kongói Demokratikus Köztársaság) figyelte meg az emberszabásúak egy csoportját. A Scientific Reports című folyóiratban megjelent eredményeik alapján a kutatók szabályszerűséget fedeztek fel a homoszexuális találkák során kiadott hangokban.

A hangadással csak a fontos csoporttagokkal való szexuális érintkezést reklámozzák a nőstények, mindez a ranglétrán való feljebbjutást szolgálja - mondta Clay a BBC ismertetése szerint. Legnagyobb eséllyel az alacsony rangú nőstények adtak ki hangot, főként akkor, ha egy magasabb rangú nőstény hívta őket pásztorórára. Ezen kívül a hallgatóságot is figyelembe vették, és akkor keltették aktus közben a legnagyobb zajt, amikor a legfontosabb csoporttag, az alfanőstény is a közelben volt.

Clay szerint a nőstények stratégiai eszközzé alakították az általában szaporodással összefüggésbe hozott hangjelzést. A ranglétrán lejjebb elhelyezkedő nőstény domináns társával folytatott szexuális kapcsolatának reklámozása megerősítheti szociális helyzetét, és ezt az alfanőstény tudtára is kell hoznia.

Közeli rokonaikkal, a csimpánzokkal ellentétben a bonobók közösségeit nem a hímek uralják. Clay szerint ennek a nőstények közti erős kapocs lehet az oka. A bonobóknál a szexuális érintkezés erős eszköz a társas kapcsolatok kialakítására és fenntartására, melyek egyúttal a magas rang kulcsai - magyarázta a szakember.

Forras: hirado.hu

Radek, a fogójátékos

2012.03.05. 20:00

Radek1Wide Receiver.jpg

Radek2.jpg

Radek3.jpg

Radek4_0.jpg

Radek5_1.jpg

Radek6.jpg

Radek7.jpg

Radek8a.jpg

 

A producer arra számít, hogy az egykori Arsenal-játékos testi adottságai női és homoszexuális nézőket fognak vonzani a tévé elé.

 

 

Már nem játszik az Arsenalban, de még mindig nagyon népszerű Angliában Freddie Ljungberg. Most éppen a Big Brother-produkció celebekkel zsúfolt kiadása vetette ki rá a hálóját.

A 34 éves svéd futballista köztudottan nem ódzkodik a testének megmutatásától, többek között a Calvin Klein alsóneműinek is volt a reklámozója. Most tőle várják, hogy nézőket hozzon a Big Brothernak.

Ljungberg állítólag „hihetetlenül vonzó férfi és nem csak a lányokra van komoly hatással" – beszélt a producerek közvetlen közelében forgolódó informátor.

„Óriási ikonja Freddie a homoszexuálisoknak is, akik biztos szívesen nézegetnék őt a Big Brother-házban."

Ljungbergről annyit tudni, hogy nagyon szereti a Big Brother valóságshowt, és szívesen részt venne ilyesmiben. Már tavaly szerették volna szerződtetni, de akkor még Japánban kergette a labdát. Azóta azonban szabaddá vált, akár foghatná is a bőröndjét a költözéshez, megnyílhat előtte a tévésztárság kétes dicsőségű útja.

Egyelőre – ahogy az már ilyenkor lenni szokott – nincs megállapodás, senki nem állítja biztosan, hogy Ljungberg is beköltözik. De persze az is lehet, hogy az egész egy a szokásos műbalhék közül, amellyel az ilyen műsorokat promózni szokták. 

Forras: sportszelep.nso.hu

Diktátornak nevezte magát a fehérorosz elnök, miután a homoszexualitását nyíltan vállaló német külügyminiszter, Guido Westerwelle nemrég "Európa utolsó diktátoraként" emlegette Aljakszandr Lukasenkát. "Inkább vagyok diktátor mint meleg" - reagált vasárnap az egykori termelőszövetkezeti elnök a Belat fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint.

 

Lukasenka már többször kijelentette nyilvánosan, hogy "természetellenesnek" tartja a homoszexualitást.

Fehéroroszországot a napokban újabb szankciókkal sújtotta az Európai Unió, amiért a minszki hatalom folyamatosan elnyomja az ellenzéket. "Meg akarják ingatni a stabilitásunkat, el akarják pusztítani országunkat" - szónokolt a fehérorosz elnök, és "határozott ellenlépéseket" helyezett kilátásba, de konkrétan nem nevezte meg, a súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő, nem egészen tízmilliós ország vezetőjeként pontosan milyen intézkedést tenne a huszonhetekkel szemben.

Forras: hvg.hu

Candy Man

2012.03.04. 20:00

FebCandyManmainEliad Cohen.jpg

FebCandyMan2.jpg

FebCandyMan3_0.jpg

FebCandyMan4_0.jpg

FebCandyMan5.jpg

FebCandyMan6.jpg

Szerepelhetnek a jövőben a bejegyzett élettársak az örökbefogadási adatlapokon – jelent meg a Magyar Közlönyben szerdán.

Elérte célját a Háttér Társaság a Melegekért Egyesület, amely korábban írásbeli véleményt nyújtott be a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, amelyben azt kifogásolta, hogy a társadalmi vitára bocsátott egyes gyermekvédelmi és családtámogatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló előterjesztésben szereplő örökbefogadási űrlapok nem tartalmazzák a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét. Az említett családi állapot ezentúl szerepelni fog az egyedülálló, a házastárs, valamint az élettárs rubrika mellett.

Mint arról korábban beszámoltunk, a minisztérium kiegészítése nem jelenti azt, hogy bővültek volna a melegek örökbefogadással kapcsolatos jogai, mivel a hatályos jogszabályok szerint nincs akadálya az egyedüli örökbefogadásnak. A probléma a jogbizonytalanság miatt merült fel, az adatlapot kitöltő személyek sokszor nem tudták, melyik kategóriát kell bejelölniük.

A Háttér Társaság 2010-es kutatási adatai alapján a 2100 válaszadó több mint 50 százaléka szeretne gyereket vállalni. A többiek a jogi és társadalmi környezet elutasításától való félelem miatt tartanak a gyermekvállalástól. A civil szervezet ezzel kapcsolatban korábban kifejtette: a demográfiai problémák megoldása érdekében az államnak lehetővé kell tennie a gyermekvállalást, nem pedig a család fogalmának korlátozását szorgalmaznia.

Forrás: hir24.hu

http://www.queerkiado.hu irodalmi és grafikai pályázatot hirdet leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű témában. 
A pályázatra olyan pályamunkákat várunk, melyek egyéni megközelítésükkel hozzájárulnak egy sokoldalú látásmód megteremtéséhez a tolerancia jegyében. 

Beküldési határidő: 2012. április 20. 

Prózapályázat
Egy alkotó maximum három novellával pályázhat. 
A beküldött prózamunkák terjedelme maximum 10 000 leütés
A műveket Word formátumban kell a queerkiado@gmail.com elektronikus levélcímre elküldeni. 
A pályaművek előtt minden esetben fel kell tüntetni a szerző nevét (esetlegesen írói álnevét) és e-mailcímét. 
A beérkezett pályamunkákra visszaigazoló e-mailt küldünk. 
Kérésre az eredményhirdetés után rövid értékelő véleményt adunk. 
Díjazás: A kiválasztott novellák megjelenési lehetőséget kapnak egy prózaantológiában, amely az eredményhirdetés után egy hónapon belül kiadásra kerül. Az első három helyezett és a különdíjas számára külön felolvasóestet biztosítunk. Az első három helyezett ajándékpéldányt kap. 
Eredményhirdetés május 7-én, az eredményről e-mailben értesítjük a résztvevőket. A nyertes pályamunka címe és szerzője a http://www.queerkiado.hu honlapon és a Facebook oldalon ("Ne légy láthatatlan") is olvasható lesz.

    A beküldött pályázatok csak kitöltött adatlappal és a felhasználási szerződés aláírásával együtt érvényesek, melyeket kérünk szintén e-mailben csatolni. A dokumentumok letölthetők ahttp://www.queerkiado.hu honlapról.

      Grafikai pályázat 
      A grafikai pályázatra olyan fekete-fehér grafikai alkotásokat várunk, melyek egyedi és kreatív formában reflektálnak a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű témára. 
      Maximum három alkotással lehet pályázni. A képek esetén kérjük a minél nagyobb felbontást, valamint a fájlnévben és a levélben egyaránt feltüntetni a kép(ek) címét
      Díjazás: A nyertes grafikai alkotás adja a prózaantológia borítóját, ezáltal reprezentálja a kötetet. A nyertes ajándékpéldányt kap. A további kiváló munkákból belső illusztrációt állítunk össze. A legjobb képekből a könyvbemutatón kiállítást rendezünk.
      Eredményhirdetés május 7-én, az eredményről e-mailben értesítjük a résztvevőket. A nyertes pályamunka címe és szerzője a http://www.queerkiado.hu honlapon és a Facebook oldalon ("Ne légy láthatatlan") is olvasható lesz.

        A beküldött pályázatok csak kitöltött adatlappal és a felhasználási szerződés aláírásával együtt érvényesek, melyeket kérünk szintén e-mailben csatolni. A dokumentumok letölthetők ahttp://www.queerkiado.hu honlapról.

          Teljes diszkréció: A pályázat kiírói a birtokukba jutott személyes adatokat, információkat egyértelmű felhatalmazás nélkül, harmadik félnek nem továbbítják, kizárólag a pályázattal kapcsolatos kommunikációra használják fel.

          Forrás: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/0AE00518CF4BACB4C12579B4002F8EDA

          Brad Pitt is csatlakozott George Clooneyhoz és egy parádés szereposztás részeként színpadra áll szombaton Los Angelesben egy melegházasságokról szóló darabban.

          A 8 című darabot egyetlen alkalommal adják elő olyan színészek közreműködésével, mint Martin Sheen, Kevin Bacon, John C. Reilly, Christine Lahti, Jamie Lee Curtis és Jane Lynch. Az Oscar-díjas Dustin Lance Black műve nyomán készült színdarabot Rob Reiner rendezi. 

          A filmcsillagokkal tűzdelt jótékony célú előadással az azonos neműek házasságának tilalma elleni harcra akarnak pénzt gyűjteni. Brad Pitt és George Clooney már régóta támogatja a melegek és leszbikusok jogaiért folytatott küzdelmet. 

          A darabot a Wilshire Ebell Színházban adják elő és azt a bírósági kötélhúzást eleveníti fel, amely a melegházasságok körül zajlott. Az azonos neműek közötti házasságkötésről - az úgynevezett 8-as javaslatról - 2008-ban népszavazást tartottak Kaliforniában, a szavazók többsége nemet mondott. 

          Ezt a döntést viszont 2010-ben hatályon kívül helyezte Vaughn R. Walker szövetségi bíró, mondván hogy alkotmányellenes. A darabban Pitt alakítja az azóta már visszavonult Walkert, akit sokan bíráltak, mert mint döntése után később beismerte, maga is homoszexuális. Határozatát ugyanakkor idén februárban megerősítette egy San Franciscó-i körzeti szövetségi bizottság.

          Forrás: noitema.hu

          Naked

          2012.03.03. 20:00

          Dylan-Rosser-Naked-1-WZ-.jpg

          Dylan-Rosser-Naked-2-WZ-.jpg

          Dylan-Rosser-Naked-5-WZ-.jpg

          Dylan-Rosser-Naked-6-WZ-.jpg

          Dylan-Rosser-Naked-7-WZ-.jpg

          Ügyvédje szerint hatmillió dollár (1,3 milliárd forint) járna a Született feleségek volt színésznőjének, Nicollette Sheridannek, akit a szerdán megkezdődött per dokumentumai szerint a tévésorozat alkotója előbb megütött, majd kiírt a sorozatból. A Los Angelesben folyó bírósági eljárás első napján a 48 esztendős Sheridan jogi képviselője azt állította, hogy Marc Cherry, a sorozat alkotó-producere szájba vágta a színésznőt, és a nézeteltérés végül oda vezetett, hogy Cherry Sheridan karakterét (Edie Britt) kivágta a sorozatból. A színésznő állítása szerint így epizódonként 175 ezer dolláros (közel 38 millió forintos) jövedelemtől esett el.

          Cherry ügyvédje ezzel szemben azzal érvelt, hogy ügyfele csupán instruálni akarta Sheridant a legyintéssel, ami azért egy kicsit erősnek tűnik, mert azzal, hogy valakit jüól pofánvernek, még nem lesz instruálva. Az incidens után az ABC tévécsatorna vizsgálatot folytatott az ügyben, ami (csodák-csodája) tisztázta Cherryt, illetve tisztázta az egyik vád alól, hiszen Sheridan azt állította, a sorozat homoszexuális készítője nőgyűlölő, és ezért cseszegette folyamatosan.

          Sheridan képviselője azonban arra is rámutatott beszédében, hogy a színésznő alakította Edie Britt csak azt követően hunyt el a sorozat egyik epizódjában, hogy az ABC színlelt vizsgálata lezárult, a színésznő eltávolítását pedig apróra kitervelték. A perben ma kerül sor Sheridan meghallgatására, a későbbiekben pedig Eva Longoria, Teri Hatcher, Felicity Huffman és Maria Cross is feltűnik majd a tárgyalóteremben, de nem egykori kollégájuk, hanem Cherry mellett tanúskodva.Ügyvédje szerint hatmillió dollár (1,3 milliárd forint) járna a Született feleségek volt színésznőjének, Nicollette Sheridannek, akit a szerdán megkezdődött per dokumentumai szerint a tévésorozat alkotója előbb megütött, majd kiírt a sorozatból. A Los Angelesben folyó bírósági eljárás első napján a 48 esztendős Sheridan jogi képviselője azt állította, hogy Marc Cherry, a sorozat alkotó-producere szájba vágta a színésznőt, és a nézeteltérés végül oda vezetett, hogy Cherry Sheridan karakterét (Edie Britt) kivágta a sorozatból. A színésznő állítása szerint így epizódonként 175 ezer dolláros (közel 38 millió forintos) jövedelemtől esett el.

          Cherry ügyvédje ezzel szemben azzal érvelt, hogy ügyfele csupán instruálni akarta Sheridant a legyintéssel, ami azért egy kicsit erősnek tűnik, mert azzal, hogy valakit jüól pofánvernek, még nem lesz instruálva. Az incidens után az ABC tévécsatorna vizsgálatot folytatott az ügyben, ami (csodák-csodája) tisztázta Cherryt, illetve tisztázta az egyik vád alól, hiszen Sheridan azt állította, a sorozat homoszexuális készítője nőgyűlölő, és ezért cseszegette folyamatosan.

          Sheridan képviselője azonban arra is rámutatott beszédében, hogy a színésznő alakította Edie Britt csak azt követően hunyt el a sorozat egyik epizódjában, hogy az ABC színlelt vizsgálata lezárult, a színésznő eltávolítását pedig apróra kitervelték. A perben ma kerül sor Sheridan meghallgatására, a későbbiekben pedig Eva Longoria, Teri Hatcher, Felicity Huffman és Maria Cross is feltűnik majd a tárgyalóteremben, de nem egykori kollégájuk, hanem Cherry mellett tanúskodva.

          Forras: comment.blog.hu

          Go Diego, Go!

          2012.03.02. 20:00

          Diego1_0Go, Diego, Go!.jpg

          Diego2_1.jpg

          Diego3_0.jpg

          Diego4_0.jpg

          Diego5_0.jpg

          Diego6.jpg

          Diego7.jpg

          süti beállítások módosítása