Ma már több ember él HIV fertőzéssel, mint korábban valaha. A HIV fertőzés súlyos, hosszúlefolyású betegség, s az ebben szenvedőket gyakran éri diszkrimináció.

A legújabb adatok szerint a HIV fertőzöttek száma mára már 33.2 millió, ebből 2.5 millió gyermek. 2007-ben újabb 2.5 millió ember fertőződött meg, s általánosan elmondható, hogy a fertőzöttek mintegy fele még 25 éves kora előtt kapja el a vírust, és 35 éves kora előtt meghal AIDS-ben.

Noha a HIV/AIDS fertőzöttek 95 százaléka a fejlődő országokban él, a betegség mára a világ bármely részén fenyegető veszélyt jelent nőkre, férfiakra, gyerekekre egyaránt.

1988. december 1-től az AIDS világnap célja a figyelemfelhívás, a betegségről és annak megelőzéséről szóló ismeretterjesztés, a betegeket érintő előítéletek leküzdése és a kutatásra valamint gondozásra szánt adományok gyűjtése. Ez a nap fontos abból a szempontból is, hogy emlékeztessen rá mindenkit, a HIV nem tűnt el, jelen van, és még mindig nagyon sok a tennivaló ez ügyben.

A WHO előrejelzése szerint 2012-re az AIDS-nek tulajdonítható halálesetek száma eléri a 2.4 milliót, és ha a későbbiekben még csökken is a megbetegedések aránya, továbbra is a világszerte 10 leggyakoribb haláleset egyike marad.

Van mit tenni a megelőzés érdekében

Fontos, hogy mindenki megismerje a HIV fertőzéssel kapcsolatos veszélyeket, kockázatokat és a védekezés lehetőségeit. Szükséges, hogy a gyerekek megfelelő szexuális felvilágosításban részesüljenek még azelőtt, hogy aktív nemi életet kezdenének élni. Mindebben jelentős szerepet kaphatnak az óvszerreklámok és promóciók, melyek számát növelni kellene.

A betegséggel kapcsolatos ismeretek széles körben való terjesztésével elérhető lenne, hogy a HIV+ emberek hosszabb és produktívabb életet élhessenek, az őket érő előítéletek csökkenjenek, illetve megelőzhető lenne a vírus gyors terjedése. További támogatásra szorulnak azok a gyermekek, akik az AIDS miatt lettek árvák, hogy biztonságban, a HIV fenyegetettség veszélye nélkül nőhessenek fel.

December 1 az a nap, mikor meg kell próbálnunk segíteni azokon, akik tőlünk sokkal inkább ki vannak téve a HIV veszélyének. Az a nap, mikor hangsúlyozzuk az összes lehetséges kockázatot és Önnek is el kell gondolkodnia azon, mit tesz a megelőzés érdekében.

Az AIDS történetének fordulópontjai

Idén május 20-án 25. éve, hogy orvosok felfedezétk a HIV-vírust, amely betegség mind a mai napig milliós áldozatokat követel szerte az egész világban.

A HIV-vírus történelmét összeszedtük, és kronologikus sorrendbe állítottuk.

1920-1930-as évek

Feltételezések szerint a majmok immunrendszerét károsító SIV vírus átlépi a fajok közötti határt, és megfertőzi az embert (valószínűleg Közép- vagy Nyugat-afrikai vadászok kapták meg fertőzött majom harapásától vagy fertőzött állat húsától).

1981

Nyolc fiatal New York-i homoszexuálisnál Kaposi-szarkómát állapítanak meg, amely normálisan öregeknél előforduló bőrrák, egyidejűleg öt Los Angeles-i meleg a tüdőgyulladás egy ritka fajtájában betegszik meg. Ez riadóztatja az amerikai egészségügyi hatóságokat.

1982

Ekkor adják a betegségnek az AIDS - szerzett immunhiányos tünetegyüttes elnevezést. Vérátömlesztés után AIDS-eredetű fertőzésben meghalt egy 20 hónapos kisgyerek - ez az első bizonyíték arra, hogy a fertőzés nemcsak nemi úton terjedhet.

1983

A francia Pasteur Intézetben Luc Montagnier elkülöníti az AIDS vírusát - akkor még LAV elnevezéssel. Tapasztalják, hogy heteroszexuálisokat is megtámadhat a kórokozó.

1984

Az amerikai Robert Gallo elkülöníti a HTLV-III vírust mint az AIDS kórokozóját, de kiderül, hogy az ugyanaz, mint az egy évvel korábban felfedezett LAV.

1986

Hivatalosan HIV-nek (humán immunhiányt okozó vírusnak) nevezik el a kórokozót.

1987

Engedélyezik az első HIV-ellenes gyógyszert, az AZT-t. Lassítja, de nem állítja le a vírus fejlődését. Kenneth Kaunda bejelenti, hogy a fia AIDS-ben halt meg - ezzel kezdődik Afrikában a küzdelem azért, hogy az AIDS-t ne tekintsék szégyenletes, elhallgatni való betegségnek. Ronald Reagan amerikai elnök 1. számú közellenségnek kiáltja ki az AIDS-t.

1990

Meghal Ryan White, egy hemofíliás (vérzékenységben szenvedő) fiatal HIV-fetőzött, akit a HIV miatt kizárnak az iskolából - ezzel kezdődik Amerikában a harc az AIDS-szel kapcsolatos előítélet ellen.

1991

AIDS-ben meghal Freddy Mercury, a Queen rockegyütes énekese. Earvin vagy "Magic" Johnson bejelenti, hogy HIV-fertőzött.

1995

Engedélyeznek két HIV-ellenes gyógyszert. A kettő együtt jól gátolja a HIV-vírus sokszorozódását. Felerősödik az optimizmus, hogy megvan az ellenszer.

1996

Az ENSZ külön AIDS-ellenes programot indít (UNAIDS). Súlyosbodik a járvány Kelet-Európában, az egykori szovjet tagállamokban, Indiában és Kínában.

1997

Az Egyesült Államokban 1981 óta először csökken az AIDS-es halálesetek száma.

1998

Szertefoszlik a remény, hogy a HIV-ellenes koktél a megoldás. Kiderül, hogy a HIV-vírus a kezelés leállítása után képes kiújulni.

2000

Világméretű járványnak tekintik az AIDS-t, központja Dél-Afrika. A gyógyszergyárak elkezdik csökkenteni a HIV-gyógyszerek árát. Az ENSZ célul tűzi ki, hogy 2015-re meg kell állítani az AIDS terjedését.

2001

Kofi Annan ENSZ-főtitkár évi 7-10 milliárd dolláros "háborús költségvetést" sürget az évi 1 milliárd helyett, amit addig költenek az AIDS-re. Afrika Szaharától délre fekvő területein az AIDS válik a legfőbb halálokká.

2003

Teljes kudarcnak bizonyul az első HIV-vakcina. George Bush amerikai elnök bejelenti, hogy 3 év alatt 15 milliárd dollárt szán az AIDS-re Afrikában és Közép-Amerikában. Ven Csia-pao kínai kormányfő nyilvánosan kezet fog egy AIDS-esssel.

2008

Az UNAIDS 2007-re vonatkozó adatai szerint a világon 33 millió a HIV-fertőzöttek vagy AIDS-betegek száma. Az AIDS-ben meghaltak száma 2007-ben 2 milliót tett ki, köztük 300 ezer volt a gyermek. 2,4 millió új fertőzött 2007-ben.

Forrás: vg.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr743423996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása