Nem bírta tovább a konzervatív oldalról érkező kritikákat, így lemondott Mitt Romney egyik magas rangú szóvivője, a bevallottan meleg Richard Grennell.

kepatmeretezes_hu_Richard_Grenell_Signature_Casual5910.jpg

"Habár továbbra is hiszek benne, hogy Obama elnök hibás külpolitikájának és gyenge vezetői magatartásának véget kell vetnünk, úgy érzem, a magánéletem körüli pártoskodó vita meggátol abban, hogy hitelesen képviseljem ezt a véleményt” – fogalmazott Grennell, Mitt Romney külpolitikai tanácsadója és szóvivője lemondó nyilatkozatában. Konkrét támadásokat nem jelölt meg a leköszönő kampánytag, az elmúlt hetekben azonban több konzervatív forrás is kritizálta Romney választását. Grennell kinevezésével az elnökjelölt „azt üzente a családpártiaknak, hogy mehetnek a fenébe”, fogalmazott az Amerikai Családok Szövetségének elnöke, míg a National Review lap arról cikkezett, fennáll a veszély, hogy a szóvivő „átáll”, ha Barack Obama melegpártibb üzenetet fogalmaz meg, mint főnöke.

Romney közleményben „sajnálatosnak” nevezte az eseményt, és elmondta, egész hétvégén igyekezett lebeszélni Grennellt a döntésről, aki igyekezett hangsúlyozni, hogy munkaadójától minden támogatást megkapott, lemondásának oka nem a jelöltben keresendő. Az mindenesetre kiderült, hogy a mai amerikai politikában valaki nem lehet egyszerre meleg és konzervatív – még akkor sem, ha egyébként évtizedek óta hűséges republikánus, és olyan komoly személyeknek segített karrierje során, mint John Bolton ENSZ-nagykövet. Az incidens emellett újra rávilágít Romney kettős természetére is: látszik, hogy maradt valami a politikusból, aki tíz éve még a melegjogok védelmezőjeként szerepelt, mára azonban kénytelen sodródni az áramlattal, és egyre szélsőségesebb nézőpontokat képviselni. Azt, hogy melyik az igazi Romney, ma már talán senki sem tudja.

Forrás: mno.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr624499183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása