Szombaton megtartották az első Szivárvány-bált, melynek nyitótáncát azonos nemű párosok lejtették. Ott voltunk.

A nyolcadik kerület egyik eldugott utcájában, a Taurus-gyár mögött sétáltunk a báli szezon egyik nyitányának is tekinthető eseményre, a Szivárvány-bálra. A kapuban pezsgővel várták a vendégeket, a szocreál lépcsőforduló mögött, csak a kismamacipős büfésnénik hiányoznak, a díszteremben hatalmas szivárványszínű zászló. A tánctér fél tízkor még üres, az ajtók körül viszont egyre több fehér frakkos és fekete felöltős bálozó sündörög. Estélyiben kevesen, köztük egy transzvesztita. Ő lesz a konferanszié, derül ki a duruzsolásból. A többiek, nők, férfiak egyaránt nadrágban, lakkcipőben toporognak. Egy-egy párost elkap a hév, és gyakorlásképp a parkettre lejt.

Az első Szivárvány-bált az egymással nem mindig szót értő meleg táncklubok és szervezetek hozták tető alá, kevés pénzből, annál nagyobb lelkesedéssel. A Facebookon Budapest Pride-bálként hirdették meg, de kevés volt körülötte a csinnadratta, ennek köszönhetően nem repültek féltéglák, utcakövek, nem pfujoltak az utálkozók, de lehet, hogy a cudar időjárás és az eldugott helyszín tartotta vissza őket. Akik ott voltak, nem azért mentek, hogy fröcsögjenek, hanem hogy bálozzanak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, éppen úgy, ahogy összejönnek a legkisebb faluban és a legnagyobb városban is a népek, legszebb ruhájukban.

És mitől volt más ez? Semmitől. Hacsak valakinek nem szúrja a szemét, hogy azonos neműek karolnak egymásba, és itt-ott elcsattan egy-egy csók. Ja, és hogy a báli zenék között Jimmy Sommerville meleghimnusza is felcsendül. A táncosok nem itt találtak egymásra, vannak tébláboló amatőrök és összeszokott profik, olyanok, akik világbajnokságokon is bizonyítottak már. Fotóznánk őket, de nehézkes: az egyikük középiskolai tanár, kirúgnák, ha a sajtóból megtudnák, saját neméhez vonzódik.

Egy másik szerelmespár szívesen ugrana a fényképezőgép elé, de amikor megtudják, hogy nem privát partifotó lesz, hanem a hvg.hu cikkének illusztrációja, egyikük visszakozik: „már majdnem mindenkinek megmondtam, csak szüleimnek nem. Inkább tőlem tudják meg, mint az újságból” – mondja a bálozó, aki harmincévesen túl van több, évekig tartó heteroszexuális kapcsolaton: „Megpróbáltam, nem ment”.  A szülei "radikális jobbosok", az értékrend, amit magába szívott neveltetésével, gyökeresen ellenkezik azzal, aminek ő egy idő után képtelen volt ellenállni: a pejoratívan ferdének titulált hajlamának.

"Érdekes, hogy ránk néznek ferde szemmel"

Félig-meddig titkos társaság ez tehát, a Budapest Pride és egyben a bál egyik szervezője felvilágosított minket, hogy a melegfelvonuláson kívül egész évben vannak események, melyek a homoszexuálisok jogait, büszkeségét és normalitását „hirdetik”. Saját erőből jönnek ezek létre, szponzorok felhajtásával. „Érdekes, hogy ránk néznek ferde szemmel, pedig mi semmibe nem kerülünk az államnak, ellentétben azokkal, akik előítéleteik miatt támadnak minket, és ezért rendőri felügyeletre van szükség. Mi is adófizetők vagyunk, felháborító, hogy a mi pénzünkből kell költeni kordonokra és védelemre, egy máshol békés és vidám esemény megrendezése miatt.”

Hiába a báli hangulat, a szokásos meleg vitatémák kerülnek középpontba, amint kiderül, hogy újságírók vagyunk: „Miért készül a cikk?” – szól az óvatos kérdés, amelyben ott lappang a gyanakvás: vajon milyen színben fogja feltüntetni őket, támadási felülettel gazdagítjuk a melegtémát, vagy mellettük vagyunk. Szóba kerül az úgynevezett „melegolimpia”, mely valójában egy kulturális és sportesemény, és nem az állam fizeti, de nem is nemzetek profijai versenyeznek egymással, hanem amatőrök, méghozzá 18 sportágban, és turisztikai fénypontja lehet a nyárnak, hacsak nem negatív sajtóhír lesz belőle a támadások miatt. „Reméljük, nem” – mondja Rózsa Milán, a magyar LMBT (Leszbikusok, Melekek, Biszexuálisok és Transzneműek) Szövetség elnökségi tagja.

De azokról a világszerte megrendezett táncversenyekről is megtudunk pár érdekességet, melyeken a magyarok csak úgy tudnak részt venni, hogy kelet-európai „hátrányos helyzetűként” támogatják nevezésüket a szervező országok. „Például nem kell regisztrációs díjat fizetnünk” – ecseteli az egyik táncos, aki azt is elmeséli, hogy a magyar azonos nemű párosok ott vannak az élvonalban, de erről itthon nem nagyon tud a nagyobb nyilvánosság. „Koppenhágában a társastánc Eb-t a dán kulturális miniszter nyitotta meg, nálunk ez elképzelhetetlen” – teszi hozzá.

Csak a tánc volt szabad

Mire elkezdődik a nyitótánc, már tele a terem, az ajtó előtt sorakozik a nyolc pár: egyik felük feketében, a másik fehérben. Aztán bevonulnak, felveszik az alakzatot, térülnek és fordulnak, pörögnek és hajolnak. A nézők tapsolnak, ők meg ki. Vihorászva ölelgetik egymást, „jók voltunk” – örülnek, mint a gyerekek.

Ezen a bálon nem jelentek meg politikusok, sem másságukat vállaló bulvárcelebek, a belépő is csupán kétezer forint volt. Nem volt se darkroom, se szőrős mellkasú bőrcuccos „buzik”, és a fotósunk fenekét sem fogdosta meg senki. Itt is csak a tánc volt szabad, nem az erkölcsök.

Forrás: hvg.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.