Rengeteg tanulmány és vizsgálat után a kutatók egy csoportja arra a következtetésre jutott, hogy a homoszexuális és biszexuális fiatalok sokkal jobban roncsolják egészségüket, mint heteroszexuális társaik.

 

Így például többet, vagy hamarabb cigiznek, többet isznak, drogokat használnak, nagyobb eséllyel szexelnek védekezés nélkül, esetleg öngyilkosságot próbálnak meg elkövetni sokkal nagyobb számban, mint a többiek.

A legújabb tanulmány, amely ezzel kapcsolatosan jött ki 2001-2009 között folyt, 7 államot érintett, 6 nagyvárost, beleértve New York-ot és Bostont is. A kutatás folyamán a kutatók megkérték a diákokat, hogy őszintén valljanak a magukat károsító dolgokról. Így például a cigizésről, az ivásról, használtak-e már heroint vagy más drogokat, vezettek-e már ittasan, szexeltek-e már védekezés nélkül, bekötötték-e mindig a biztonsági övet, viseltek-e bukósisakot motorozás, kerékpározás közben és, hogy isznak-e energiaitalt, vagy más cukros löttyöket minden nap. A teszt végén mindenkitől megkérdezték a nemi vonzódását is.
szomoru-tini.jpg

Az eredmény érdekes

Azok a fiatalok, akik melegnek vallották magukat, 70%-kal nagyobb eséllyel követtek el bármilyen magukat károsító cselekményt. Ezek legtöbbje általában valamilyen bűnesethez (nem mennek iskolába, mert félnek), öngyilkossághoz (öngyilkosság tervezése vagy kísérlése), felelőtlen szexuális élethez, súlyproblémákhoz (bulimia, anorexia és túlsúly) dohány, alkohol és drogok fogyasztásához kötődött.

Az eltérések drámai mértékűek. Míg a heteroszexuális diákok 8-19%-a jelentette, hogy cigarettázik, addig a meleg fiatalok közül ez az arány 20-48%. Az eltérés a biszexuális tiniknél még nagyobb, mint a homoszexuálisoknál. Ha minden életet veszélyeztető szokást, viselkedést egybeveszünk, a leginkább a biszexuálisok emelkednek ki, de negatív irányban. Például az ivás adatai meglepőek. Tivornyázásokról a biszexuálisok 33-63%-a vallott, míg ugyanerről a heteroszexuálisok 16-44%-a, a homoszexuálisoknak pedig 17-44%-a.

Természetesen, most jöhet a kérdés, hogy de hát miért? Nos, a választ a kutatók a „biztonságos és támogató” környezet hiányában vélték felfedezni. A legtöbb biszexuális és homoszexuális fiatal ugyanis úgy érzi, hogy nincs biztonságban az iskolában.

Tolerancia az iskolában

A kutatók minden állam és iskola figyelmét felhívták, hogy tegyenek valamit a meleg és hetero fiatalok közötti ellentétek ellen. Új programokat és új politikát várnak tőlük, továbbá bővebb tájékoztatást a fiatalok számára. Ezekhez a programokhoz kívánják bevonni a fiatalok védelmére szakosodott szervezetet is. A változás azonban nagyon lassan indul el. 2009-ig ugyanis mindösszesen 10 államban és 7 nagy iskolában kérdezték meg egyáltalán azt, hogy milyen nem identitású az adott fiatal. Nos, mi itthon csak remélni tudjuk, hogy kis ország révén nem kell majd ennyit várnunk és hamarosan nálunk se kell majd félnie a meleg vagy biszex diákoknak, társaiktól és a társadalomtól.

„Ennek a kutatásnak, egy ébresztőórának, egy útmutatónak kellene lennie!” – mondta Dr. Howell Wechsler. „Nem szabad hagynunk, hogy ezek a fiatalok valamilyen szinten háttérbe szoruljanak, vagy rettegésbe éljenek, esetleg veszélyeztessék egészségüket, életüket, csak azért mert nem vagyunk képesek egy olyan összefogásra és egy olyan program kidolgozására, mely már fiatal korban elfogadottá tenné azt, ha valaki nem olyan, mint a többiek” – zárta mondandóját Dr. Wechsler.

Forrás: kamaszpanasz.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr643481674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása