Az Apple-alma legendája

2011.12.05. 18:00

Miért került a harapás az Apple logójába? Steve Jobs halála után újra felelevenítették az Apple kultikus logójának történetét.

A legenda szerint Jobsék Alan Turing munkássága előtt akartak tisztelegni, ezért lett a logó egy szivárványszínű, harapott alma. Turing legendás brit rejtjelfejtő volt, aki a második világháborúban fontos szerepet játszott a titkos német hadiüzenetek megfejtésében. A matematikai zseni a háború után a legkorábbi számítógépek egyikének, a Manchester Mark 1 szoftverén dolgozott, emellett felvázolt egy gépi intelligenciát tesztelő imitációs játékot is.

035.jpg

Turing 1951-ben megismerkedett egy Arnold Murray nevű meleg fiatallal, aki betörőt segített házába. A bűnöző abban a hiszemben fosztotta ki Murray alkalmi partnereit, hogy azok homoszexualitásuk lelepleződésétől való félelmükben nem mernek feljelentést tenni. A tudós azonban feljelentette, és emiatt kénytelen volt beismerni homoszexuális kapcsolatát, amiért akkor két év börtön vagy libidócsökkentő hormonkezelés járt. Turing utóbbit választotta, és egy éven keresztül ösztrogéninjekciókat kapott.

A meghurcoltatást és az ezzel járó tüneteket azonban nem bírta sokáig: 1954-ben öngyilkosságot követett el. Ciánmérgezésben halt meg, egyes vélemények szerint attól a félig elfogyasztott almától, amelyet az ágya mellett találtak. Magát az almát soha nem vizsgálták, a ciánmérgezést a holttest alapján állapították meg.

Mit mond a tervező?

Ennyi tehát Turing szomorú története, de hogy ennek volt-e köze az Apple-logójához, évek óta vita tárgya. A CNN újságírója például elmeséli, hogy egy alkalommal maga is utánanézett a sztorinak, és először arra a megállapításra jutott, hogy a történet igaz.

2009-ben azonban megszólalt a logó tervezője, Rob Janoff, akinek ugyan nagyon bejött az alma köré generált Turing-mítosz, de – mint bevallotta – a brit matematikus tragédiájának semmi köze nincs a logóhoz. A harapásra egyszerűen azért volt szükség, hogy első pillantásra látszódjon: almáról van szó, nem pedig egy cseresznyéről.

Remake

Turing legendájának kifordított változata megjelenik az Összeesküvések könyve – Paranoid történelem című kiadványban is. A magyarul tavaly megjelent antológiában 18 kortárs francia író választott ki 18 népszerű összeesküvés-elméletet, és formált a konspirációk legismertebb formáiból új történeteket. Turing esetét Chantal Pelletier dolgozta fel, és a matematikus állítólagos kapcsolatát az Apple-lel az alábbi párbeszédben mutatta be:

036.jpg

"- Honnan vette az Apple a logót? Mi ez az alma, amelyből kiharaptak egy falatot?
- A legelső logó Newton volt egy fa alatt, pontosabban egy almafa alatt … de ez túl bonyolult volt. Arra már nem emlékszem, ki rajzolta a megkezdett almát. Steve Jobs később színeket akart, így lett az alma szivárványszín, aztán domború és monokróm…
- És a mérgezett alma meséje?
- Egy legenda szerint a logó az informatika atyjának állít emléket…
- Kinek?
- Alan Turingnak!
- Annak, aki a második világháború alatt feltörte a németek Enigma-kódját?
- És akinek a munkássága lehetővé tette az első számítógép megépítését…
- Így van, a számítógép egyik feltalálója! Kapcsolata az almával?
- Úgy lett öngyilkos, hogy ciánnal preparált almát evett, miután a bíróság kémiai kasztrálásra ítélte homoszexualitásért…
(…)
- És az Apple-logó?
- Egyesek szernt hódolat Turingnak. Mert hogy ugyanolyan szivárványszínű, mint a homoszexuálisok lobogója. De ez nem stimmel, mert a zászló az emblémánál később keletkezett.”

Innentől pedig közepes spoilerveszély: Pelletier novellájában Turing túléli 1954-es “öngyilkosságát”, s kiderül, az egész csak színjáték volt, hogy el tudjon tűnni az őt szorongató külvilág elől. Állítólagos halála után öt évtizeddel (valós halála előtt kicsivel) azonban felveszi a kapcsolatot egy fiatal és hozzá hasonlóan tehetséges matematikussal, akinek végül a jegyzeteit is átadja. Maga a novella egyébként borzalmas, mint az antológia legtöbb írása (kivéve talán a Tintin figuráját megalkotó képregényíró, Hergé kínai kapcsolatának története).

Forrás: www.urbanlegends.hu / marinov

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr463399024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása