3331962_499a3ec0de2672175ace324e480ddaa9_wm.jpegA másságát nyíltan vállaló színész – aki azt mondja, titokban kell tartani a homoszexualitást – a brit Sunday Times magazinnak adott interjút, ami azzal indult, hogy elmesélte, hogyan mutatta be az anyjának a fiúját, aztán meg azzal folytatódott, hogy még mindig azt kívánja, bárcsak lenne felesége és gyermeke. "[Édesanyám] úgy gondolja, hogy egy gyereknek anyára és apára is szüksége van, és egyetértek vele ebben. Nem hiszem, hogy van rosszabb annál, mintha az embert két homoszexuális férfi neveli fel. Persze, vannak, akik ezt másképp gondolják, de ezzel nincs is baj, ez csak az én véleményem. Nem meleg közösségek szócsöveként beszélek, sőt, igazából nem is érzem magam semmiféle közösség részének. Talán az egyetlen ilyesmi, amihez tartozom, az az emberiség, és úgy gondolom, hogy már így is túl sok gyerek van a világon, ezért nem baj az, ha nem vállal mindenki" – fogalmazta meg véleményét Everett, aki nyilatkozatával felbőszítette a melegjogokért küzdőket. Ben Summerskill, a Stonewall egyesület vezérigazgatója a Contactmusicnak azt mondta, nem ártana, ha a színész a tényeket nézné, azt ugyanis semmiféle tanulmány vagy statisztika nem mondja ki, hogy súlyos lelki sérüléseket szereznének a meleg párok gyerekei.

Forrás: velvet.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr374784026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása