A csodák körülvesznek minket - elég, ha a véletlenekre, a szerencsére, a mobiltelefonunkra, vagy akár egy, az ablakunkon viruló jégvirágra gondolunk. Bár minden nap látjuk őket, gyakran nem ismerjük fel: mindannyian a birtokában vagyunk Dorothy kívánságteljesítő rubincipellőjének. Ám semmilyen varázscsetresz nem képes arra, hogy helyettünk mondja ki a varázsszavakat...

Téli estéken, amikor odakint sziszeg a szél, és szemerkél a hideg eső, egyetlen takaró sem képes úgy felmelegíteni, mint valamelyik gyerekkori kedvenc filmem és egy csésze forró kakaó. Néhány nappal ezelőtt, amikor dideregve érkeztem haza a kutyasétáltatásból, és Özge, a kínai meztelenkutyám a norvégmintás gyapjúpulcsijában is jégcsappá fagyott, hirtelen eszembe jutott: Óz birodalmában bizonyosan még most is melegen süt a nap. Bevackoltuk magunkat hát egy piros kockás pokróc alá, és elindultunk a sárga úton Dorothy-val, ezzel pedig nemcsak a remegő kezeimet, de a lelkemet is pillanatok alatt felmelegítettem. Hosszú évekkel ezelőtt láttam utoljára a Judy Garland főszereplésével készült klasszikust, és bár szóról szóra tudom a forgatókönyvet, sőt a dalokat is fejből fújom a magam elviselhetetlen énekhangján, a történet valódi mélysége csak most kristályosodott ki előttem. Ahogy véget ért a film, azon nyomban kutatni kezdtem az interneten, és hamar megtudtam, hogy Frank L. Baum tucatnyi Óz könyvet vetett papírra, én pedig nem voltam rest belevetni magam az olvasásba. Faltam a könyveket - egyiket a másik után -, és közben bőszen jegyzeteltem, mintha csak valamiféle önsegítő vagy spirituális ösvényt bemutató kötetet olvasnék. Lenyűgözött a "mesekönyv" mély, profán bölcsessége. A kislány, akit a ciklon egy veszélyes, elvarázsolt világba repített, megtanulta: ha ismét a saját ágyában akar ébredni, szembe kell néznie a legrettegettebb ellenségével...

20111212-steiner-kristof-a-csodatetel-tudomanya.jpg

Bibliai bölcseletek egy mesekönyvben

Azt mondják, a legtöbb közúti baleset a sofőrök otthona környékén történik: amikor már igazán közel vagyunk a célhoz, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az utolsó lépések éppen annyi figyelmet igényelnek, mint az összes korábbi. Amikor Dorothy és barátai a rettenetesen hosszú és kimerítő, veszélyekkel teli utazás végén megérkeztek Smaragd Városhoz, és rohanni kezdtek a zölden csillogó kastély felé, a gonosz Nyugati Boszorkány mérgezett pipacsmezővel állta útjukat. Glinda, a jóságos boszorkány pedig hófelhőt varázsolt a pipacsok között ájultan fekvő hősök fölé. A ragyogó napfényben, a gondtalan mesevilágban, közvetlenül a cél előtt a hideg hópelyhek, a kellemetlen ébredés volt az egyetlen, amely megmenthette Dorothy-ékat. Mert amikor a "fene nagy boldogságban" ellustulunk, a jég, a hó, a fagy hozta szenvedés valójában ajándék, amely felráz minket az álomkórból. Mikor pedig a főhősök megérkeztek a Nagy Varázslóhoz, annyi viszontagság és szenvedés után, az legnagyobb meglepetésükre a földkerekség legrettegettebb boszorkányának seprűnyelét kérte tőlük cserébe, így kiderült: a nagy utazás végének hitt állomás valójában csak az út eleje volt. Amikor már azt hisszük, hogy semmi erőnk nincsen küzdeni, a sors megmutatja nekünk, hogy a valódi összecsapás még előttünk van: a félelmeink elől ugyanis nem menekülnünk kell, hanem örökre leszámolni azokkal. És bárhogy küzdött Dorothy az életben maradásért, a gonosz banyát akkor sikerült legyőznie, amikor egy pillanatra megfeledkezett a saját szenvedéséről, és a saját bőre helyett a lángra lobbant barátját mentette: a Madárijesztő segítségére sietett egy vödör vízzel. A Gonoszt ugyanis csak akkor puszíthatjuk el, ha nem magunkra, hanem másokra gondolunk. A történet végén pedig kiderült: bármikor hazarepülhetett volna Kansasbe, ha elég erősen bízik a saját akaraterejében.

20111212-steiner-kristof-a-csodatetel-tudomanya1.jpg

Sárga út és vörös fonal

A csodák bizony körülvesznek mindannyiunkat - elég, ha a "véletlenekre", a "szerencsére", a tudomány technikai vívmányaira, vagy akár egy, az ablakunkon viruló jégvirágra gondolunk. Bár minden nap látjuk őket, gyakran nem ismerjük fel: mindannyian birtokába vagyunk Dorothy kívánságteljesítő rubincipellőjének. Ám semmilyen varázscsetresz nem képes arra, hogy helyettünk mondja ki a varázsszavakat. Az életünk eseményei, az érzelmeink, a gondolataink és a szavaink mind egy-egy varázskapuként működhetnek, ha megismerkedünk a metafizikai világ törvényeivel. A kabbala - amely vallásra, származása, nemre való tekintet nélkül bárki számára elérhető - azt mondja: csodaország nem a szivárványon, a tükrön, vagy az üveghegyen túl vár ránk, hanem bárhol, ahová mi magunk odavarázsoljuk.

Ennek fényében szeretettel várlak téged is 2011. december 15-én, este 6 órakor a Nyugati téri Alexandra Könyvesház pódiumán, ahol személyes tanárom, a Kabbala Központ oktatója, David Zakin egy sorsfordító előadás keretében mesél arról, hogyan tehetünk csodákat a hétköznapjaink során, én pedig David beszélgetőtársaként és az est moderátoraként leszek jelen. Tanuljuk ki együtt a csodatétel tudományát.

20111212-steiner-kristof-a-csodatetel-tudomanya2.jpg

Forrás: life.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr953465190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása