Több rokona elvesztése után fia öngyilkosságán már nem tudta túltenni magát Roger Crouch. A brit férfi fiát állítólagos melegsége miatt gúnyolták az iskolatársai, ezért a 15 éves srác még 2010-ben megölte magát. Tizennyolc hónappal később magába zuhant apja is öngyilkos lett.

 

Tizennyolc hónappal azután, hogy 15 éves fia levetette magát egy hatemeletes épület tetejéről, Roger Crouch is öngyilkos lett - írja a Daily Mail. Az 55 éves brit férfi végső tette előtt rövid, félig francia nyelvű búcsúüzenetet hagyott a Facebook közösségi portálon.

A garázsában magát felakasztó férfi már gyerekkorában sorra veszítette el szeretteit a lap szerint: először a nővére, aztán az unokatestvére, majd az édesanyja halt meg. Crouch már fia, Dominic 2010. májusi halála után megpróbált tablettákkal véget vetni életének, majd fia hamvainak szétszórásakor is. Ezután pszichiátriai kezelésre utalták be.

Fia a többi diák támadásainak lett áldozata: Dominicról egy tábori üvegezés közben állítólag kiderült, hogy poénból megcsókolt egy másik fiút, mire ráragasztották a bélyeget, hogy meleg. Dominic ezt nem bírta elviselni. Halála után apja masszív kampányt indított a homofób támadások áldozataiért, amiért a Stonewall LMBT-jogvédő szervezet "az év hősének" is megválasztotta - írja róla a Mail.

A vizsgálatok szerint az apa nem józanul követte el az öngyilkosságot, a véralkoholszintje a duplája volt az autóvezetéskor még elfogadott maximumnak. Fia emlékére Facebook-profilt hoztak létre "Dom Crouch Barátai a Zaklatás ellen [1]" néven. "A változások, amiket elindítottál a fiatalemberekért mindenhol, a munka, amit a zaklatás ellen végeztél, fenn fog maradni, mint a te kiemelkedő emlékműved" - búcsúzott el férjétől a Facebookon Paola Crouch.

Forras: velvet.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr684185854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása