Cheltenham - A tanteremben, fényes nappal szexelt diákjával egy meleg tanár Angliában.

f_Sasha(Sasa)_06.jpgAz iskolaigazgató-helyettesként dolgozó Adam Williams és a 16 éves fiú már jó ideje titkos viszonyt folytatott egymással. Nemcsak a tanteremben, de olykor az iskola padlásán is összejöttek egy-egy szerelmi légyottra. Egy ízben majdnem rajtakapta őket a takarító – írja a Daily Mail. 

Williams egy meleg társkereső oldalon szúrta ki magának a fiút, aki eltitkolta az életkorát, így a férfi eleinte nem tudta, hogy egy diákkal ismerkedik. Több ezer sms-t küldtek egymásnak, jónéhányhoz szaftos képeket is csatoltak. Idővel kiderült, hogy a fiú abba az iskolába jár, ahol Williams dolgozik – innentől kezdve nem volt megállás. Eleinte csak egy-egy csókot váltottak egymással, vagy ölelgették egymást a férfi kocsijában, amikor senki sem látta őket. Idővel azonban rendszeresen szexeltek egymással – írja a Daily Mail. 

A kétgyermekes apa – akinek a felesége szintén tanár – azután bukott le, hogy fiatal szeretője elöl hagyta a mobiltelefonját, húga pedig megtalálta rajta az sms-eket és pornográf képeket a meztelen tanárról. 

A 35 éves, nős férfi magas beosztása mellett a hatodikosok osztályfőnöke volt, rengeteg diák tartozott hozzá. Senki sem tudott szexuális irányultságáról a botrány kirobbanásáig – írja a lap. 

Forrás: blikk.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr104788046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.