Ismerôsömrôl négy év után derült ki, hogy homoszexuális. Harmincöt éves, nôs, mûszaki értelmiségi, egy leány apja. Meghökkenésemet leplezve faggatni kezdtem. Kérdéseimet a jólneveltség határain belül próbáltam megfogalmazni – nem sok sikerrel. Mire a töredékes válaszokból kihámoztam a feltételezhetô igazságot, kölcsönösen megviseltük egymás idegeit. Ez az élmény még jobban megerôsített abban, hogy a húsz-harminc évesek problémáinak sorába az alkoholizmus, a narkománia, a szektásság, a csövesélet mellett a homoszexualitás is beletartozik. Ezért készült el ez a jó néhány beszélgetést rögzítô írás. A beszélgetések alatt tapasztaltam, bármennyire felvilágosultnak, álszeméremtôl mentesnek vallották is magukat beszélgetôpartnereim, gátlásosan, érzékenyen reagáltak kérdéseimre. Szokatlan volt számukra, hogy szexualitásukat megpróbáltam mint többé-kevésbé hétköznapi problémát, közömbös szemlélôként vizsgálni.

A hagyományos családfogalom felbomlásával – az utóbbi tizenöt-húsz évben – jelentôsen megnôtt a hazai leszbikusok, homoszexuálisok száma. Egyre gyakrabban értesülünk a különbözô információs csatornákon szexuális perverziókkal összefüggô bûntényekrôl. És a perverziók legalább annyira felbolygatják a kedélyeket, mint maguk a bûntények.

A külföldi és hazai pszichológusok véleménye olykor gyökeresen ellentmond egymásnak a szexuális devianciákat elôidézô okokkal kapcsolatban.  A homoszexualitásnak, az egyik magyarázat szerint, az emberi egyedfejlôdés korai szakaszában szociális, pszichikai (kis és tágabb környezetbeli) okai lehetnek, amelyek késôbb, a kamasz- vagy ifjúkorban újabb, akár biológiai, akár társadalmi ingerek hatására manifesztálódnak.

Más nézet szerint a jelenség genetikai meghatározottságú. Ennek értelmében, az egyednek kénytelen-kelletlen, de el kell fogadnia állapotát, hiszen azt kromoszomális szinten, esetleges mutációk miatt, de szüleitôl örökölte. Eszerint a homoszexualitás szomatikus-pszichikus betegség. Különösen fontos érvként hangoztatják ezt a nyugati homoszexuális mozgalmak. Ugyanezek hangsúlyozzák, hogy a primitív társadalmakban megszokott és elfogadott jelenség volt a homoszexualitás. E mozgalmak elvei szerint jogos igény a szexuális élet szabad gyakorlása, s annak korlátozása, üldözése vagy elítélése ellentétes az emberi jogokkal.

Francia professzor ismerôsöm, aki a huszadik század legnagyobb szellemi teljesítményének a kidolgozott marxizmust (egzisztencialista beütésekkel) és a freudizmust (mint szexuális önfelszabadítást) tartja, abból a felismerésbôl, hogy mindenkiben van lappangó homoszexualitás, állandó heteroszexuális kapcsolatai mellett idôlegesen homoszexuális kapcsolatokat is létesít, amelyeket nyilvánosan is elvállal. Ô ezt életfelfogásának nyitottságával magyarázza, s azzal, hogy szerinte egyetlen olyan kapcsolat sem létezhet, amely az egészséges személyiség minden igényét kielégítené, hacsak az illetô nem hajlamos lelki öncsonkításra, azaz valami  „fordított perverzitásra”.

A biológiában elfogadott – de nem támadhatatlan – tapasztalati szabály, hogy megfelelô nagyságú populációnál az egyedszám három százaléka genetikailag deviáns. Ideális nagyságú szaporodási közösségnél sem a kiválasztás, sem a mutációk, sem a populációk közti géncsere nem torzítja el az arányt, annak ellenére, hogy maga a populáció nyitott a többi felé.  A biológiailag negatív deviancia persze társadalmi értelemben nem feltétlenül negatív (és fordítva). Az emberi populációk mozgását is – bizonyos szinten – a biológiai devianciák okozzák. E mozgást társadalmi-szociális szemszögbôl is lehet és kell nézni. Ha most eltekintünk minden egyéb nem szexuális devianciától (pedig feltételezhetô, hogy ezek csoportja nagyobb), akkor is legfeljebb a mindenkori populáció hat százaléka lehetne genetikai okokból homoszexuális. És ekkor a szexuális deviancia és a homoszexualitás közé egyenlôségjelet tettünk. Tehát többszörös, durva általánosítással is a népesség hat százalékáról vélhetnénk e devianciát. Magyarországi nyílt populációkban – ha a biológiai magyarázattal élnénk – maximálisan hatszázezer homoszexuális lehet.

Ez elméleti érték. De mert nem errôl van szó, okfejtésünk szûkebb érvényû. Válasszuk le a devianciákról a szexuálisokat, és ezekrôl a homoszexualitást.  Az ily módon is megmaradó százalékarány – az állati populációkban elôforduló eltérések analógiájára – fél–egy százalék lehetne. Ebben az esetben mintegy százezer magyar állampolgárról beszélhetünk.

folytatása következik