Nincs összebújás

2012.02.27. 18:00

„A házasság előtti szexuális élet és az élettársi kapcsolat helyett a házasságot kell ajánlani" – egy a kormánytól nem túl távoli Magyar Családtudományi Társaság (MCST) alapelvei közül. Az abortuszt és a homoszexuális kapcsolatokat sem támogatják.
 

A társaság jelenleg már a Magyar Tudományos Akadémia támogatását is élvezi, alakuló ülésüket pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) háttérintézményeként működő Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben tartották, melynek főigazgatója, Tóth Tibor szoros együttműködést ígért. Az MCST egyik alapítója az a Téglásy Imre, aki a radikálisan abortuszellenes Alfa Szövetség elnökeként híresült el (és főszerkesztője volt több szofterotikus kiadványnak is), de tag a fideszes országgyűlési képviselő, Rónaszékiné Keresztes Mónika is. A társaság működtetéséhez uniós forrásokat terveznek megpályázni.

Az MCST küldetésnyilatkozatában megfogalmazott célok, stratégiák összhangban állnak a kormány korábbi célkitűzéseivel, bár mindez talán nem meglepő annak tükrében, hogy elképzeléseiket a NEFMI is támogatja. „Arról van szó, hogy ki akarunk-e emelkedni a társadalmi és gazdasági válságból, vagy hagyjuk magunkat belezuhanni a demográfiai és társadalmi katasztrófába” – ez a célkitűzés bizonyos szempontból rímel a kormány és gazdasági minisztériuma által korábban megfogalmazott elképzelésekhez. Igaz, Matolcsy György az egykulcsos adó bevezetésétől várta a demográfiai katasztrófa megfékezését, amire az előző év közepének születési statisztikái alapján még komolyan számíthatott (mára azonban kiderült, rendíthetetlenül fogy a népesség). A házasság előtti nemi élet, illetve az abortusz elítélése az egyházak értékrendjébe is illeszkedik. Talán nem véletlen, hogy a társaság fontosnak tartja, hogy a kidolgozandó „elemzésekbe (sic!) az egyházak szakemberei is vegyenek részt”, és hogy az új alkotmány (legalábbis a házasság fontosságát tekintve) hasonló értékrendet képvisel. „Az oktatásból eltűnt a házasság és a család értékként való bemutatása, azaz a családi életre nevelés és ugyanakkor a közszférát, különösen a médiát, ellepte a szexuá­lis szabadosságra hívó szemlélet” – ennek megakadályozására a Köznevelési törvény már decemberben elrendelte a családi életre való nevelés tananyagban történő megjelenését, a médiahatóság pedig a sajtót regulázza, így a kormány és az MCST céljai ez esetben is egy irányba tartanak. „Valamit segítenek a szociálpolitikai családtámogatások, de a család körüli válság megoldása egyértelműen az erkölcsi és kulturális megújulástól függ” – ez a pont azonban valóban segíthetne a mozaikcsaládokon, amelyekben három, vagy több gyermek él. Ők ugyanis jóval kevesebb kedvezményre jogosultak, mint a házasságban élő nagycsaládosok. De nem segít, mert az MCST a házasságot helyezi előtérbe az élettársi kapcsolatokkal szemben. „Ha a házasság értékét hangsúlyozzuk, azzal nem kirekesztünk, hanem irányt mutatunk. A nőnek és a férfinak ez a kapcsolata a család és a társadalom alapját képezi.”

Forras: vasarnapihirek.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr104214295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása