Míg külföldön már elfogadott, sőt majdhogynem megszokott dolog egy homoszexuális pár kisgyermekkel, addig hazánkban ez a téma még mindig nagy vitákat kavar.

Magyarországon nem fogadhatnak örökbe meleg párok

Magyarországon a meleg párok nem fogadhatnak örökbe gyermeket, ahogy házasságot sem köthetnek, helyette 2009 óta regisztrált élettársi kapcsolatban élhetnek. A jogalkotók nem érzik szükségesnek, hogy további engedményeket tegyenek, arra hivatkozva, hogy a gyermek érdeke előrébb való, mint az örökbefogadó szülőé. Továbbá azzal indokolják döntésüket, hogy sem az örökbeadók, sem a gyermekek között nem lenne igény az ilyen típusú családban élésre.

20120125-anyaskodj-anya-anya-es-a4.jpg

Homoszexuális pároknak hazánkban a mesterséges megtermékenyítésre sincs esélyük, mivel a szigorú szabályok szerint élettársi kapcsolatban élő leszbikus, vagy természetes úton fogamzóképes nők nem vehetik igénybe. Ezek után, ha egy meleg pár gyermeket szeretne, akkor a közös gyermekké fogadás lenne az utolsó lehetőség, ami annyit tesz, hogy egyiküknek a korábbi kapcsolatából származó gyermekét a másikuk örökbe fogadja. Ez jelenleg csak házaspároknak elérhető, nemcsak azonos nemű, de bejegyzett élettársak sem tehetik meg.

Külföldön liberálisabbak a szabályok

Ezzel szemben egész sok országban, többek között Belgiumban, Svédországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Izraelben, Spanyolországban és az USA egyes részein lehet örökbefogadni gyermeket homoszexuálisként. Németországban, Szlovéniában és Finnországban az örökbefogadás ugyan nem lehetséges, de az azonos nemű pár egyik tagjának vér szerinti gyermekét a másikuk örökbe fogadhatja. De nemcsak hazánkban, hanem külföldön is rengeteg vita előzi meg az ilyen ügyekben történő törvényalkotást, sokan - főleg a katolikus gyermekotthonok - tiltakoznak a melegek örökbe fogadása ellen. Külföldön elég sok országban mégis több lehetősége van az azonos neműeknek, hiszen leszbikus pároknál engedélyezett például a mesterséges megtermékenyítés.

Rosszabb egy homoszexuális "házasság", mint egy heteroszexuális?

kerülhetneA gyermekek örökbeadása körüli vita sarkalatos pontja az, hogy sokak szerint a meleg párok nem nyújtanak megfelelő példát a közösen nevelt gyermeknek. Hiszen jelenleg az a megszokott, hogy egy óvodásnak egy anyukája és egy apukája van, egyikük nő, másikuk férfi. Az a kisgyerek, akinek azonos nemű szülei vannak, furcsa kérdések és akár támadások kereszttüzébe is kerülhetne.

A homoszexuális emberek viszont a heteroszexuális házasságokat kérdőjelezik meg: mennyivel jobb egy rossz házasságban élő, vagy erőszakos, esetleg iszákos apával és anyával felnőni, mint egy rendezett meleg kapcsolatban? Bár, tekintve, hogy ugyanolyan ember a meleg és a heteroszexuális is, egy meleg kapcsolat is ugyanúgy felbomolhat, vagy ugyanúgy lehetnek benne veszekedések, mint egy heteroszexuális házasságnál. De azzal a felkiáltással, hogy a gyermeket károk érhetik, más, időnként diszkriminált embercsoportoknál is meg lehetne tiltani eleve az örökbefogadást, mégsem teszik.

20120125-anyaskodj-anya-anya-es-a3.jpg

Meleg párok jövendőbeli homoszexuálisokat nevelnek?

Az azonos nemű párok gyermekvállalása esetén felmerül az is, hogy nem lehetnek megfelelő példaképek a gyermekeknek. Egy heteroszexuális házasságban a kisfiú az édesapját utánozza, fúr-farag, és még úgy is jár, ahogy az apukája, a kislányok pedig édesanyjuk viselkedését másolják. Ez így természetes, és egy meleg kapcsolatban egy ellenkező nemű gyermeket nevelni már nem biztos, hogy zökkenőmentes. A legfőbb érv a melegek örökbefogadása ellen mégis az, hogy az emberek nagy része úgy gondolja, egy homoszexuális pár mindenképpen homoszexuális gyermeket nevel fel. Erre rácáfolnak azok a kutatások, melyek eredményei azt mutatják, hogy a nemi hovatartozás a legtöbb esetben már születéskor eldől, és nem csak a nevelés eredményeként jön létre.

A pszichológus véleménye:

A nemi szerepek kérdésének tekintetében a homoszexuális párok által történő örökbefogadást ellenzők szerint már akkor is nő az esélye egy fiúgyermek homoszexuálissá válásának, ha élete első négy évében nem találkozik a családjában tipikus férfimintával. Úgy vélik, az azonos nemű párok által nevelt gyermekek nagyobb valószínűséggel lehetnek homoszexuálisok, akik nem vállalnak gyermeket, ezért tovább csökken a népesség. A támogatók szerint viszont a legfontosabb, hogy a gyermek szerető közegben nőjön fel, azon túl számos lehetősége van a családon kívül példaképekkel találkozni - például az óvodában, az iskolában. Az egyedülálló szülők által nevelt gyermekek sem találkoznak közvetlenül más nemű felnőttekkel a családban, mégsem tartja őket senki alkalmatlannak a gyereknevelésre. Gazdag Enikő pszichológus mindezzel szemben azon a véleményen van, hogy az örökbefogadás nagyon jó lehetőség egy gyereknek arra, hogy családban nőhessen fel - akkor is, ha homoszexuális pár neveli. Így részt vehet egy család életében, szeretet veheti körül. Ráadásul az elmúlt évek során végzett pszichológiai kutatások kimutatták, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyermekek körében nem gyakoribbak a nemi szerepzavarok, és nem lesznek nagyobb arányban homoszexuálisok, mint a különböző nemű párok által nevelt gyermekek. (Ellenpéldaként: a homoszexuálisok többsége is heteroszexuális családban nevelkedett.)

Forrás: life.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr383892066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása