Tagtoborzó gyűlést tartott csütörtök este Gyurcsány Ferenc Pécsett, ahol eddig 30 tagja van a Demokratikus Koalíciónak. Szerinte Orbánnak úgy kell viselkednie, mint egy homoszexuálisnak – színt kell vallania, jöhet a coming out – írja a PécsiÚjság internetes lap.

A csütörtöki mecseki tagtoborzó eseményen nem vehetett részt akárki, a bejáratnál kétszáz forintért árulták a belépőjegy funkcióját betöltő karkötőket. Ugyan néhányan meglepődtek, hogy fizetni kell az előadásért, de végül mindenki leperkálta a pénzt.

Orbán tegyen úgy, mint egy homoszexuális?

A hallgatóság az előadásból megtudhatta, Gyurcsány a regnáló kormányt múltba révedőnek tartja és szerinte „Magyarország nem tanult Trianonból, a Horthy-korszakból és a holokausztból sem”. Meglepő hasonlattal élve Orbán Viktor helyzetét egy homoszexuális emberéhez hasonlította, hiszen a miniszterelnöknek is színt kell vallania, azaz – ahogy Gyurcsány az angol szlenget használva mondta – végre „coming out”-olnia kell.

Mindenesetre – mint mondta – a DK tagtoborzása jól halad, jelenleg országosan mintegy ezerötszáz tagja van a szervezetnek, de már több, mint ötezer jelentkezési lap futott be hozzájuk. De a jelentkezőknek még várniuk kell: arra, hogy az elnökség igent mondjon belépési szándékukra.

Pécsen eddig harmincan vannak, de lehetnek 150-en is

Gyurcsány Ferenc a Pécsi Újság kérdésére elmondta, azért szükséges a párt legfelső vezetésének döntése az új tagokkal kapcsolatban, mert teljes egészében még nem épültek ki a helyi bázisok. – Egyszerűen még nincs mindenütt emberünk arra, hogy ellássa ezt a feladatot. Úgy tervezzük, egy-másfél évig még az elnökség dönt a belépésekről. A helyi sejtek segítségét addig is igénybe vesszük, hiszen elsőként velük konzultálunk a belépésekkel kapcsolatban, nehogy bajkeverők kerüljenek közénk.

Mint azt érdeklődésünkre Kunszt Márta, a DK pécsi vezetője, volt MSZP-s alpolgármester elárulta, a pécsi szervezet körülbelül harminc tagból áll, de már mintegy százötvenen jelezték belépési szándékukat. A tagtoborzón az erre kedvet érzők felvételüket kérhették a Demokratikus Koalícióba, a kihelyezett jelentkezési lapok kitöltésével. A jövő DK-sainak több adatot is meg kell adniuk, a pártban többek közt a delikvens iskolai végzettségére és nyelvtudására is kíváncsiak, de tudni szeretnék azt is, mennyi időt tud a pártra szentelni. A lapon azt is be lehet jelölni, az ezer forint havi költséggel járó párttagságot vagy a havonta mindössze kétszáz forintba kerülő regisztrált támogatói státuszt választja-e a jelentkező.

Forrás: szegedma.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr413483177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása