Terrorizmus, homoszexualitás, sátánista tartalmak. Kész fertő a Bethesda játéka. Figyelem! A valódi igazság is le van írva.
A mai MMORPG first person shooter-ek nagyon veszélyesek. Bizonyos vélemények szerint a Bethesda játéka egyenesen az ördögtől való, és felelős szülő nem engedi a gyerekét ezzel játszani. Amerikában (hol másutt?) egyenesen azt követelik, hogy égessék el az összes példányt, és büntessenek meg mindenkit, aki játszik vele. Van ugyanis egy amerikai polgár, aki petíciót nyújtott be Obama elnöknek, az alábbi szöveggel: "A videojátékok minden életkorban komoly társadalmi, etikai, és egészségügyi problémákat vetnek fel. A szexuális perverziók, homoszexuális fenyegetések rombolják a keresztény eszméket, melyekre nemzetünk épül. A videojátékok komoly rombolást okoznak a fiataloknál, mind pszichésen, mind spirituálisan. Mi, amerikaiak, követeljük:

1.) Azonnali betiltását a Blizzard által előállított Skyrim nevű játéknak.
2.) Elkobozni és megsemmisíteni az összes példányt, és törölni az internetről is.
3.) A lehető legteljesebb mértékben sújtson le a törvény mindazokra, akik játszanak a játékkal.
4.) Létrehozni egy adatbázist a videojátékokban fellelhető avatárokról, és elnevezésükről, hogy jobban lehessen ezáltal kontrollálni a fiatalokat.

A helyzet jelenleg ott tart, hogy 114 aláírás gyűlt össze, így kell még 24.886 ahhoz, hogy érdemben is foglalkozzanak vele.
Értelmes ember ezen kétféle dolgot tehet, akár egyszerre is: egyrészt elszörnyedhet, hogy vannak ennyire buta, és szűklátókörű emberek a világon, akik ráadásul nagyon ráérnek, másrészt kineveti őket. Tegyük mi az utóbbit, és nézzük meg, hogy a chriswire.org hogyan űz gúnyt a petíció benyújtójából.

Mi is a The Elder Scrolls V: Skyrim?

A játék elején a játékos egy elfogott terroristaként szerepel, a bűne pedig az, hogy el akarta pusztítani az egész birodalmat, méghozzá sárkányok használatával. Mielőtt megkapnánk az irányítást, saját elképzeléseink szerint faraghatjuk avatárunkat, ami máris abba a hamis illúzióba ringathatja a fiatalabb játékosokat, hogy a nemek és a kinézet megváltoztatása halálosan egyszerű, és mulatságos. Ezt követően eljutunk arra a pontra, mikor a karakterünket teljesen jogosan lefejeznék, elnyerve a terrorizmusért járó jogos büntetést, amikor a melegeket támogató Blizzard miatt megjelenik egy sárkány, és kiszabadulunk.

A gyerekek számára ez egyértelműen azt jelenti, hogy bármit el lehet követni, nem fognak érte büntetést kapni. Az ezt követő 400 óra pedig másról sem szól, mint emberek, állatok, és egyéb lények kirablásáról, elárulásáról, és meggyilkolásáról, elfekkel való fajtalankodásról, szexuális ajzószerek (craftolás) készítéséről, és Harry Potter szintű fekete mágia elsajátításáról. Nagyon durva. A játék folyamán a játékos, aki akár egy 12 éves is lehet, hiszen semmibe sem tart megszereznie a szoftvert, folyamatosan telibe kapja a véres tartalmakat, melyek szinte a szemébe fröcskölnek a monitoron keresztül, köszönhetően az újításként szereplő kivégzési mozdulatsornak. Az elsajátított varázslatok a pokolból táplálkoznak, és sokkal, de sokkal veszélyesebbek, mint amilyet például a Sabrina, a tini boszorkány  című sorozatban láttunk. De van még ettől is rosszabb, ugyanis a varázslatok kivitelezése folyamán a karakter úgy mozgatja a kezét, mintha homoszexuális lenne. Ez a szexuális identitás jellemzi a játék végét is, amikor már nem maradt a játék világában egyetlen meggyilkolni való NPC sem. Ugyanis a végső helyszínen egy hatalmas sárkány orgiában vehetünk részt, ahol nemre és fajra való tekintet nélkül, mindenki megáll mindenkinek. Miután a sárkánynak is "elláttuk a baját", meg kell ölni, de a lelke egy elrejtett tojásba vándorol, mely alkalmat ad, hogy a pogány játék folytatást kaphasson.

the-elder-scrolls-v-skyrim_screenshot_20111116115057_normal.jpg

Hogyan juthat a gyerekem a The Elder Scrolls V: Skyrim-hez?

Amennyiben a gyerekünknek nem adunk pénzt, hogy ezt a romlott játékot megvegye, biztosak lehetünk benne, hogy a Sátán informatikai hálózatához tartozó torrent oldalak valamelyikéről fogja letölteni. Fontos tudni, hogy ugyanezen forrásból akár még sárkánypornó is letölthető, ami valóban nagyon elfajzott dolog. Ne legyen illúziónk, hiába tiltjuk el az ördögi masinától a gyermekünket, valamelyik szomszédos kölöknél biztosan van egy démoni hatalommal bíró PS1, PS2, vagy PS3, Gamecube, vagy Xbox 360 Live Kentic. Mindenképpen figyelmeztessük gyermekünket, hogy az ilyen barátokkal való közös játék Isten ellenes cselekedet, és a pokol kénköves bugyraiban való örök aszalódás lesz érte a büntetés.

Az eredeti forrás sokkal durvább poénokat és diagramokat tartalmaz (pl.: a szexuális tartalmakra a SkyRim Job, és a Dragon Fisting), de ezeket sajnos nem jelentethetünk meg itt, a GSO-n. Nem mondom, hogy kötelező olvasmány, de komoly tanulságokkal szolgálhat, bár akiknek szól, azok úgysem olvasnak belőle egy betűt sem. Sajnos ez van, ha az emberi butaság akaraterővel párosul.

Forrás: gamestar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr713481360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása