Nőstény férkőzött Kanada híressé vált homoszexuális pingvinjei közé, Buddyt és Pedrót már szét is költöztették a torontói állatkert gondozói. Az azonos nemű pár múlt hónapban került az újságok címlapjára, akkor a lapok a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című film nyomán Brokeback Iceberg címmel közöltek tudósításokat az egymáshoz vonzódó hím pingvinekről.
Buddy és Pedro útjai viszont most különváltak, Buddy már egy nőstény oldalán élvezi az életet, Pedro azonban még nem járt szerencsével, de próbálkozik – közölte az állatkert. Az intézmény szerint a hímek különválasztására azért volt szükség, mert a pingvin veszélyeztetett faj, így fennmaradásukhoz a hímeknek muszáj nőstényekkel párosodniuk. Buddy és Pedro egy éve érkezett Torontóba, azóta osztoztak közös fészken.
1001.jpg
Az állatkert egyik vezetője szerint a két hím között társadalmi és nem szexuális kötődés volt, és azután, hogy átkerültek a nagyobb populációba, valószínűleg kitartanak majd nőstény partnerük mellett. A 21 éves Buddynak már volt nőstény partnere tíz éven át, és utódokat is nemzett. A 10 éves Pedrónak ez még nem sikerült.
Forrás: 168ora.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr863481126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása