Régen börtön és büntetés járt érte, ma már - főleg külföldön - megszokott dolog, hogy két férfi vagy nő jár kézenfogva. Napjainkban már sok híres énekes, tévésztár vagy poltikus vallja be, hogy homoszexuális, ez pár száz éve még egyenlő lett volna a társadalmi halálos ítélettel. Pedig a homoszexualitás egyidős az emberiséggel, nem találunk kort, melyben nem lett volna - elfogadott vagy tiltott - jelenség.
kepatmeretezes_hu_20110710gyogyulja9.jpg
Az ókorban virágzott a homoszexualitás

Azoknak igazán meglepetés az ókori görög homoszexuális élet, akik a mai modern, szabados kort teszik felelőssé a meleg párok elterjedéséért. Akkoriban ugyanis a férfiak közti szerelem teljesen hétköznapinak számított. A felsőbb társadalmi réteg tagjai úgy gondolták, hogy a feleség csupán szükséges rossz, akit az utódok érdekében el kell viselni, de ha szerelemről van szó, arra ott vannak a férfiak. Megszokott dolog volt, hogy egy felnőtt férfi úgymond "beavat" egy fiatal fiút, akivel érzelmileg - és testileg - is közel kerülnek egymáshoz. Platón szerint az ideális hadseregben a katonák egymás szeretői: egyikük sem fog gyáván megfutamodni az ellenség elől szeretője szeme láttára - a thébai Szent Phalanx tagjai követték is a tanácsot. A nők közti szerelem sem volt ismeretlen a görögöknél, erről Szapphó költőnő írt verseket és dalokat. A szerelem a poltikába is beleszólt, két hadvezér,  Ariszteidész és Themisztoklész ugyanabba az olimpikonba volt szerelmes, ezért tört ki köztük politikai konfliktus is.
Az ókori Róma már nem támogatta ilyen határozottan a homoszexualitást, igaz, nem is tiltotta azt. A létezését természetesnek tekintették, nem csináltak ügyet belőle, bár a prostituáltakat és a passzív szerepű férfiakat elítélték.
A középkorban már üldözték a homoszexualitást

A homoszexualitás felett sötét fellegek a középkor eljövetelével kezdtek gyülekezni. Nemcsak törvényben tiltották, de a 12 év feletti homoszexuálisokat karddal ölették meg. A kereszténység elterjedése okozta ezt a változást: az egyházatyák mindenfajta élvezetnek útját állták: a Biblia alapján szigorúan elítélték a homoszexualitást, de a férfi és nő közti szexet is csak a házasságban, gyermeknemzés céljából engedték meg. Akiről megtudták, hogy meleg, azt eretneknek minősítették, és üldözték. Az 1200-as évektől az inkvizíció is megtette a magáét, és az európai törvénykönyvek nagy része is főbenjáró bűnnek tartotta a homoszexualitást. Mindezek ellenére szép számmal akadtak melegek a középkorban is, II. Vilmos angol király vagy Oroszlánszívű Richárd is híres volt férfiak iránti vonzalmáról.
kepatmeretezes_hu_20110710gyogyulja8.jpg
Nemcsak a keresztények ítélték el egyébként a melegeket: a buddhizmuson kívül egyetlen vallás sem fogadta-fogadja el, ahogy az iszlám sem: szerintük Allah elleni lázadást követ el, aki meleg és a világ rendjét is sérti.
Harmadik nem?

Az 1700-as években a felvilágosodás érkezésével az emberek hozzáállása is változott: a homoszexualitást már nem eretnekségnek, hanem betegségnek tartják, de továbbra is büntetik. Oscar Wilde-ot például két év fegyházra ítélték szodómiáért.
Az idő előrehaladtával aztán kutatások is kezdődtek a témában, Karl Heinrich Ulrichs, aki maga is a férfiakat szerette, vele született hajlamnak, biológiai rendellenességnek tartja, a homoszexuálisokat harmadik nemnek tekintette. Megpróbálta eltöröltetni az ellenük hozott törvényt, de a jogtudósok végig sem hallgatták.
Egy másik  homoszexuális német kutató, Magnus Hirschfeld is a harmadik nem elvét népszerűsítette, és megalapította a Szexuális Tudományok Kutatóintézetét. Kérdőívekkel térképezte fel a lakosság homoszexualitását, és amikor publikálta az eredményeket, akkora botrány tört ki, hogy bíróságra hurcolták: ugyanis megdöbbentő arányban, a német lakosság 2,2 százaléka, több mint egymillió férfi vallotta be másságát.
Átmeneti üldöztetés a II. világháború alatt

A nácik hatalomra kerülésével aztán ismét az üldöztetés várt a melegekre, sárga csillag helyett rózsaszín háromszöget kellett viselniük, s ugyanúgy koncentrációs táborokba került egy részük, ahogy a zsidók.
Honnan ered a megfogalmazás?

Magyarországon Kertbeny Károly újságíró szólalt fel elsőként a homoszexuálisokért 1869-ben - maga az elnevezés is tőle származik. Sérelmezte a melegek ellen hozott törvényeket, mivel az sokakat például az öngyilkosságba kergetett, vagy zsarolás áldozataivá váltak.
Freud megvédte a melegeket

Freud elmélete is befolyásolta a közvéleményt, nézete szerint a homoszexualitás egyáltalán nem betegség, nem perverzió vagy bűn, és nem szégyellni való dolog. Nem tekintette a melegeket visszamaradottnak vagy bűnözőnek, sem fogyatékosnak.
A világháború után eltörölték a melegek elleni törvényt

A világháború után már nem tért vissza a szigorú közfelfogás, az angolok parlamenti bizottsága megállapította, hogy a homoszexualitás gyermekkortól kialakuló, nem önként választott és nem gyógyítható nemi változat, melyet nem kell büntetni. Ezután - a kiskorúak megrontásától eltekintve - az európai törvények már nem büntették a felnőttek közti viszonyt. Az orvosok hozzáállása is megváltozott, amire szükség is volt, mivel korábban elektrosokkal, műtétekkel vagy hormonterápiával próbáltak "segíteni" a melegeken.
Melegfelvonulás és házasság a XXI. században

Napjainkban az emberek már egész jól hozzászoktak a homoszexuális emberek jelenlétéhez. Sok országban házasságot köthetnek a melegek, és örökbe is fogadhatnak, ahogy például Elton John tette. Felvonulásokon már büszkén mutatják meg magukat, külön szórakozóhelyeik vannak, és sokan nagy karriert futottak be. A kutatások tovább folynak, és a mai álláspont szerint a homoszexuális hajlam részben genetikai eredetű, ami ellen az ember nemigen tehet semmit. Ennek ellenére máig találni szülőket, akik pszichológussal gyógyíttatják "gyanús" gyermekeiket, és nyilvánvaló, hogy a teljes társadalmi elfogadás még várat magára.
kepatmeretezes_hu_20110710gyogyulja6.jpg
Forrás: life.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr393415432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása