A popzene történetének vannak karizmatikus, ikonszerű, meleg figurái, mint Elton John, Freddie Mercury vagy George Michael. És vannak a kevésbé kibeszélt háttéremberek: főképp menedzserek és lemezcéges mogulok. Kitekintés.

034.jpg

Amit a hatvanas években még rejtegetni kellett, az a glam korszakban már sikknek számított. David Bowie mindig szeretett nagyokat mondani, melegnek, biszexnek is hirdette magát, igaz, utólag azt állította, hogy füllentett. Freddie Mercury már korabeli interjúiban is elismerte biszexualitásából a homo összetevőt, de nem reklámozta azt. A punk/új hullám idején, 1978-ben Tom Robinson keltett feltűnést Glad To Be Gay című meleghimnuszával. Robinson már tizenévesen rádöbbent, hogy a fiúkhoz vonzódik. Éppen ezért ironikus, hogy 1982-ben éppen egy londoni melegszervezet jótékonysági partiján ismerkedett meg egy nővel, akit hamarosan feleségül vett. Született két gyermekük is.

Az ír szülőktől származó londoni Dusty Springfield a hatvanas évek egyik legsikeresebb női előadója volt. Nem volt túl szép nő, mégis igazi ikon vált belőle: méhkaptár frizurájával, kihúzott szemével és fellépő ruháival divatot teremtett. A zeneipar a hatvanas években a férfiak világa volt, Dusty azonban több volt, mint egy átlagos énekesnő: dalokat írt, és sokszor ő volt lemezei producere, csak ezt akkoriban még nem tüntették fel az albumokon. Arról sem tudott a publikum, hogy Dusty a saját neméhez vonzódik. Előbb-utóbb mindenkinek feltűnt, hogy nincs sem férje, sem vőlegénye, de még pasival sem látni soha. Végül 1970-ben az Evening Standard riporterének így nyilatkozott: „Sokan mondják, hogy leszbikus vagyok, már annyiszor hallottam, hogy kezdem magam is elfogadni. Az igazság az, hogy férfiaktól és nőktől is meg tud remegni a lábam. Egyre több ember érez ilyet, nem tudom, én miért ne tehetném.”

Meleg fekete popsztárokról - nyíltan - nem nagyon lehet tudni. A szerepmodell státuszt senki nem akarja felvállalni, és nyilván senki nem szeretné kockáztatni, hogy elveszíti rajongóit, vásárlóit. A Grammy- és Godlen Globe-díjas rapper/színésznőt, Queen Latifah-t leszbikusnak tartja a szóbeszéd, de hivatalosan sosem „jött ki”, magánéletével kapcsolatos kérdésekre nem válaszol. A cikk teljes szövegét a recorder.hu oldalán olvashatja.

Forrás: hvg.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr533398911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása