Egy korábbi, 2005-ös tanulmány még azt állította, hogy az erősebb nemnél nincs biszexualitás, valójában homoszexualitásról van szó, csak a társadalmi nyomás miatt vallják magukat annak. A Northwestern University kutatói megismételték a vizsgálatot, és visszavonták a korábbi eredményeket.

A Northwestern University kutatói szerint 2005-ös vizsgálatuknál ott követtek el hibát, hogy rosszul válogatták össze a kísérleti alanyokat, ugyanis az önkéntesek bevallása alapján határozták meg szexuális orientációjukat. Most azonban biszexuálisokat csak olyanokat vontak be a kísérletbe, akiknek legalább két-két férfival és nővel is volt már szexuális viszonyuk, és legalább három hónapig tartó kapcsolatuk – írja a The New York Times.

A hetero, meleg és biszex csoportokba sorolt önkénteseknek szexvideókat mutattak, miközben egy szenzor figyelte a merevedésüket. Az eredmények azt mutatták, hogy a magukat biszexuálisnak vallókat valóban felizgatták a nők és férfiak is, míg a melegeket, illetve a heterókat csak a saját, illetve az ellenkező nem.

A kutatók szerint a kísérlet megmutatta, mennyire félreviheti egy módszertanában egyébként rendben lévő kísérlet eredményét, ha rosszul válogatják össze a szereplőket, ez egy nagy tanulság – szögezték le.

----------------------------------------------------------------------------------------

A hír nem új, de mindenképpen megdöbbent engem, hogy milyen sokáig gondolták azt, hogy egy férfi nem vonzódhat egyszerre a férfiak és a nők iránt is. Van, aki hisz az egyensúlyban... Kicsit ebből is, kicsit abból is.

A bejegyzés trackback címe:

https://gayculture.blog.hu/api/trackback/id/tr973398252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.11.26. 07:07:56

Hello! Nem akarsz magadról és/vagy a blogod szellemiségéről valamit írni? Berepültél a melegblog-térbe, mint egy üstökös, és nem találtam semmilyen ifot rólad, és/vagy a céljaidról/szándékaidról (persze lehet, hogy ez csak az én hibám). Azt látom, hogy te is korán kelsz :)
Jók a cikkek, sok sikert! Üdv: Kal

hannibal007 2011.12.22. 09:17:55

@kaleidoscope:
Köszi, Idővel erre is sort kerítek. :)
Addig meg gyűjtögetek és szemezgetek tovább.
süti beállítások módosítása